Hírek
2013. December 11. 13:12, szerda |
Helyi
Forrás: JAÁMK
Versenyek és Mikulás-napi meglepetés a József Attila Iskolában
Német nyelvi-, adventi verseny és Mikulás-napi ünnepség.
József Attilás sikerek az Illyés Gimnázium német nyelvi versenyén
Az Illyés Gyula Gimnázium német nyelvi versenyt hirdetett az általános iskolák hetedik, nyolcadik osztályos tanulóinak a csokoládé témakörében.
A versenyen két fős csapatok vettek részt, a megmérettetés két fordulós volt. Az első részben egy feladatlapot töltöttek ki a csokoládé gyártásáról, történetéről, majd utána bemutatták az előzetesen elkészített feladatukat.
A 12 csapat közül a József Attila Általános Iskolát 5 csapat képviselte. Minden csapat kapott előzetesen egy-egy csokoládémárkát, amit különféle technikákkal mutattak be. Így voltak Power Point-os bemutatók, rövid jelenetek is.
Iskolánk remekül szerepelt, mivel a László Edina-Pallos Marcell páros második, a Vető Bence-Gáti Kornél páros pedig a harmadik helyezést érte el. Ők a 8. b osztály tanulói, felkészítőjük Glaubné Nagy Ildikó. Témájuk a Milka, illetve Ritter Sport csokoládék bemutatása volt, amit mindkét csapat Power Point technikával oldott meg.
A 7. c-sek is szépen szerepeltek: A Géring Zsanett-Pap Dóra (Lindt) az ötödik, Keszei Viktória-Szüle Emese (Manner) a hetedik helyet szerezte meg. Felkészítő tanáruk: Géringné Pápay Ágnes. A 7. b-sek csapata (Regál Richárd-Weber Márton ) is sokat dolgozott az előzetes feladatukon – Kinder csokoládé – felkészítőjükkel Rusvai Péternével.
Adventi vetélkedő a József Attila Iskolában
A József Attila Általános Iskola Német Nemzetiségi Tagozata adventi vetélkedőt szervezett 2013. december 9-én a 3-4. osztályos tanulóknak. A 4 fős csapatok különféle érdekes feladatokat oldottak meg karácsony témakörben. A hangulatos versenyen a következő eredmények születtek:
1. „Pfefferkuchenhaus” (Ollé Zsófia, Ábrahám Nóra – 4.c, Nemes Domonkos, Porcsa Emma – 3.c)
2. „Nikolaus” (Horváth Míra, Füzi Erik – 4.c, Kovacsik Gergő, Ozorai Réka Boróka – 3.c)
3. „Sterne” (Gyenei Anna, Szabó Klára – 4.c, Savanyú Laura, Takács Bianka – 3.c)
4. „Schneemann” (Dürvanger Richárd, Harta Natália – 4.c, Nyírő Zsuzsanna – 3.c, Balogh Eszter – 3,d )

Gratulálunk!
Mikulás-napi meglepetés a József Attila Iskolában
2013. december 6-án rendeztük meg iskolánkban a Mikulás-napi ünnepséget, amelyen a negyedik osztályos tanulóink egy kedves kis műsorral lepték meg elsős társaikat. A kicsik nagy örömmel fogadták az előadást, amelynek keretében a nagyok báboztak, énekeltek, verseltek, zenéltek. A Mikulás szaloncukorral ajándékozta meg a gyerekeket.
A remek hangulatú délelőttöt Löschné Bencze Andrea, Schilli Angéla és Visnyei Hajnalka, Tonácsné Kiss Erzsébet szervezte.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi
Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!
2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.




