Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2020. Május 13. 08:43, szerda | Helyi
Forrás: Dombóvár Város Önkormányzata

Több beruházás is elindult tavasszal a városban

Több beruházás is elindult tavasszal a városban

Az elmúlt hetekben a veszélyhelyzet adta feladatok hatékony megoldása mellett a fejlesztésekkel és beruházásokkal kapcsolatos engedélyeztetések és közbeszerzések után elkezdődtek a kisebb-nagyobb kivitelezési munkák.

Március végén a múzeum belső átalakítása kezdődött meg EFOP pályázatból, melylyel a helytörténeti gyűjtemény célszerűbb bemutatása válik lehetővé. Az épületben a kiállítótermek úgy lesznek elrendezve, hogy a látogatók a kiállítási anyagot folyamatos haladással, egy útvonalra felfűzve tekinthessék meg. Április első heteiben a hivatal energetikai felújításának első szakasza is elkészült szintén pályázati forrásból. A hivatal összes nyílászáróját kicserélték, majd egy tisztasági festés után költözhetett vissza az apparátus az épületbe. A teljes kivitelezés nyár végére fejeződik be a tervek szerint. A város területén közel hatszáz négyzetméter kátyú kerül kijavításra nyár elejéig. Május közepéig befejeződik Mászlonyban az út aszfaltozása, és a Szőlőhegy felé vezető kerékpárút forgalomba helyezése is megtörténik.

Három elmaradt beruházás megvalósulásán dolgozik a városvezetés. Az Arany János téri orvosi rendelő teljes körű felújítása, a József Attila Általános Iskola energetikai korszerűsítése és a Tüskei ipari park fejlesztése új pályázati forrásból valósulhatnak meg. A május 4-én megnyílt TOP pályázat ad lehetőséget az orvosi rendelő felújításának támogatására. A pályázat beadásához elkezdődött a szükséges dokumentumok összeállítása.
Pintér Szilárd polgármester egyetért azzal, hogy a nagyobb beruházásokat nem szabad elhalasztani a kialakult veszélyhelyzet miatt. A választási kampányban meghirdetett három cél közül az új mentőállomás és a sport- és szabadidős központ megépítésének folyamatai is elindultak. A kórház parkolójának engedélyeztetési eljárása után a kivitelező kiválasztásának folyamata indult el a napokban.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi

Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!

2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.

2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi

Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!

Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!

2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi

Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!

Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon

2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi

Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli

A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.