Hírek
2011. Május 05. 23:51, csütörtök | Helyi
Táncházat és bált rendeztek, hogy jobban megismerjék egymást - képgalériával
A "Legyen az esély egyenlő, esélyteremtés a Sásdi kistérségben" című, uniós támogatással futó program biztosított lehetőséget a Sásdi Római Katolikus Plébániának arra, hogy óvodásoknak, iskolásoknak és felnőtteknek tart
A felnőtteknek rendezett locsolóbál kezdetén Rosner Zsolt helyettes plébános köszöntötte a résztvevőket. Elmondta, hogy a magyar hagyományok napjának megszervezésével az volt a szándékuk, hogy minden korosztály megmerítkezhessen a néptánc igényes és hagyományokban gazdag világában. Erre pedig azért van szükség, mivel a tradíciók kiveszőfélben vannak ezen a vidéken. Szavaiból kiderült, hogy olyan személyeket hívtak meg, akik igénylik, hogy találkozzanak másokkal, akik tudnak egymásnak örülni. Minderre a helyettes plébános kitűnően alkalmasnak látta az estét. A jelenlévőket arra biztatta, hogy - jó sásdi szokás szerint - ne csak mindenki a maga asztaltársasága körében forogjon, hanem a tánc és beszélgetés révén lépjen ki ebből, és ismerjen meg másokat. Célként fogalmazta meg, hogy az önfeledt, de mégis igényes, mulatásban a vendégek rátaláljanak egymásra, és ezen keresztül a szeretetre, amelyet a vallásosabbak Istennek neveznek. Mielőtt megnyitotta volna a bált, még elmondta, az együttlétből kialakulhat egy olyan hangulat, egy olyan öröm, amely elvetheti a sásdi közélet magvát, és a résztvevők lehetnek az új vetés hírvivői az elkövetkezendő években.
A megnyitót követően a komlói Pöndöly Néptánc és Hagyományőrző Egyesület táncosai és fúvószenekara adott először ízelítőt ritkán megtapasztalható hosszúhetényi táncokból, majd a vendégeket tanították meg ezek legfontosabb lépéseire.
Az egyórás, jelentős kimelegedést kiváltó táncházat éjszakáig tartó bál követte, amely kitűnő szórakozási és beszélgetési lehetőséget biztosított a résztvevőknek.
A rendezvényről készült fotógalériánk a képre kattintva megtekinthető.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 15. 08:14, szerda | Helyi
95. születésnapján köszöntötték György-Fazekas Péternét
György-Fazekas Péternét 95. születésnapján Pintér Szilárd polgármester is felköszöntötte.
2024. Május 13. 15:11, hétfő | Helyi
Hat tűzesethez és hat műszaki mentéshez vonultak Tolna vármegye tűzoltói a hétvégén
Kocsolán egy konyhai páraelszívó, Hőgyészen egy állatorvosi rendelőben bedugott fejlámpa töltője, míg Dombóváron és Bonyhádon egy-egy személyautó gyulladt ki.
2024. Május 10. 16:18, péntek | Helyi
A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” program helyi szakköreinek munkáiból nyílt kiállítás
Május 8-án nyílt meg a kiállítás a Dombóvári Helytörténeti Gyűjteményben a Nemzeti Művelődési Intézet által indított: A Szakkör, „Tudásunkkal kézenfogva a közösségekért” országos program helyi szakköreinek munkáiból.
2024. Május 09. 07:30, csütörtök | Helyi
Májusi áreső aranyat ér a dombóvári Electro4You üzletben!
Az akció időtartama: 2024.05.09-től 05.21-ig, illetve a készlet erejéig.