Hírek
2012. Június 29. 20:40, péntek |
Helyi
Forrás: dr. Kriston Vízi József
Száz gyűszű a világ minden tájáról
Országszerte sokan ismerik a dombóvári Élő Lajosné Horváth Rózsika nénit (sz. 1925), aki aranykoszorús hímző iparművészként a Kapos-Koppány menti tárgyalkotók egyik kiemelkedő alakja.
Először a külső-somogyi szőtteskultúra megörökítésével foglalkozott, majd minősített szakkörvezetőként és egyéni alkotóként is évtizedek óta példát mutat a vászonneműk errefelé sokáig megmaradt úgynevezett „fehér hímzéssel” való díszítésének feldolgozásában.
Míg korábban ez a díszítési eljárás elsősorban a vőlegények és a házas emberek ünneplő ingein jelent meg, a gazdag mintakincs a mai életben inkább a lakásokat szépítő más szerepet játszó textíliákra került át. Ezt végzik szorgalmas asszonykezek Dombóváron több közösségben is, melyek közül Rózsika néni vezetésével a Múzeumi Hímes Kezek Kör dolgozik rendületlenül.
A hímzéshez szemüveget túl a nyolcadik évtizedén is csak ritkán használó asszony 2003-ban kapta ajándékul első díszes, porcelángyűszűjét Görögországból. Ezt követte aztán a további 99 válogatott darab, amely Gibraltártól és Montenegrótól Tunézián át Kolumbiáig vagy Kínáig a világ majd minden részéből Magyarország dél-dunántúli régiójába elkerült. Mivel a nyáridőben pihennek a hímző ujjak, alkotónk is szabadságra ment, gyűszűinek javából kis kamara kiállítást rendezett be a Dombóvári Helytörténeti Múzeum Közkincs-szobájában, hogy minél többen gyönyörködhessenek a kedves és érdekes úti-csecsebecsékben.
- fotó és szöveg: kristonvízi -

Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi
Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!
2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.

