Hírek
2023. Szeptember 18. 15:59, hétfő | Helyi
Sportágválasztót tartottak Dombóváron
Rendkívül eredményes volt a sportágválasztó Dombóváron, amely ezúttal is Dombóvár Város Önkormányzatának és a Dombóvári Sportszövetségnek a közös programja volt.
Az Ujvári Kálmán Sporttelepen, illetve a Farkas Attila Uszoda területén megtartott rendezvény elérte célját, hiszen a kisiskolások számos pozitív élménnyel térhettek haza, az óvodások rekord létszámmal vettek részt a sporteseményen és már negyedik alkalommal igazi összefogással, a sportegyesületek közreműködésével, a nevelési és oktatási intézmények aktív részvételével valósulhatott meg.

Emellett egészséges verseny alakult ki a közép- és általános iskolák között. Közel kétezer diák és óvodás próbálta ki a húsz állomáson a dombóvári egyesületek által felállított standokon a különböző sportágakat. A sorversenyek, a szellemi vetélkedő és bemutatók mellett a pódiumbeszélgetés alkalmával mindenki örömére Vindics-Tóth Lili Anna és Vindics Balázs is elfogadták a meghívást, illetve Fónai Friderikával és Kovács Adriánával beszélgetett Keszthelyi Tibor. Az iskolák közötti versenyek mellett az egyéni teljesítményt is értékelték a szervezők. Ezúttal a szerencsések koncertekre nyerhetek belépőt, a legjobb csapatok tortát, a legjobb iskolák értékes utalványokat nyertek. Köszönjük a segítséget Szabó Csaba elnök úrnak és Dr. Szenyéri Zoltán igazgató úrnak!

Szellemi vetélkedő dobogósai:
1. Szent Orsolya Rendi Bencés Iskolaközpont
2. Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium 1. csapata
3. Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium
Sorverseny eredménye:
1. Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium
2. Szent Orsolya Rendi Bencés Iskolaközpont
3. Dombóvári Illyés Gyula Gimnázium
A sportintenzitás (részvételi arány) eredménye:
1. Tamási EGYMI Móra Ferenc Általános Iskolája
2. Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium
3. Szent Orsolya Rendi Bencés Iskolaközpont
A 2023. évi Sportágválasztó végeredménye:
1. Tolna Vármegyei SZC Apáczai Csere János Technikum és Kollégium
2. Szent Orsolya Rendi Bencés Iskolaközpont
3. Tamási EGYMI Móra Ferenc Általános Iskolája
HAJRÁ DOMBÓVÁR!
Dombóvár Város Önkormányzata
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi
Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!
2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.

