Városlista
2025. július 30, szerda - Judit

Hírek

2014. Március 26. 08:21, szerda | Helyi
Forrás: Soós Gyopár

Sport XXI. Utánpótlás Program mezeifutó verseny Dombóváron

Sport XXI. Utánpótlás Program mezeifutó verseny Dombóváron

Eredményesek a legkisebb atléták

Dombóvári helyszínen zárult a Dél-Dunántúl Régió Sport XXI program szezonja. Március 20-án, a nyárt idéző időben sikeres mezeifutó versenyt szervezett Fazekas Gáspár a Dombóvári VASE edzője. A Szigeterdőbe nagy számban lelátogattak szülők, nagyszülők, hogy buzdítsák a kis futókat. A parkban kialakított 800 m-es pályán a régió U11 és U13 korosztály nyolcfős csapatai vetélkedtek. Dombóvár atlétáin kívül Kaposvárról, Szekszárdról, Pécsről és Mohácsról érkeztek versenyzők.
U11-es kategóriában öt, U13-ban hét csapat indult. Mindkét versenyszámban dombóvári győzelem született. Sőt a kisebbeknél Dombóvár B csapata is a dobogóra állhatott. A verseny végén a legjobb egyéni versenyzőket is díjazták.
A futás után minden beérkezőt sajtos perec, pogácsa, víz és gyümölcs várta. Fazekas Gáspár elmondása szerint a szervezésben fontos szempont volt, hogy az atlétikai szövetségtől kapott támogatást teljes mértékben a gyerekek jutalmazására és vendéglátására fordítsák.
Eredmények:

U11 – 800 m

1. DOVASE „A” 49 p
Halmai Dániel 2
Simon Dávid 3
Reizinger Máté 4
Esküdt Luca 5
Bánáti Kevin 6
Tóth Lenke 7
Lép Adrián 9
Gulyás Dominik 13

2. DOVASE „B” 159 p
Urda Roland 10
Miklós Benedek 11
Fándli Kata 16
Gyugyi Laura 17
Sipos Zsanett 20
Goiszik Erik 24
Nyisztor Luca Lia 28
Steiner Ingrid 33

U13 – 800 m

1. DOVASE „A” 69 p
Strijk Barnabás 1
Tamás Zsófia 2
Esküdt Mihály 5
Kanász Kitti 7
Ács Viktória 8
Nagy Szilveszter 9
Bárány Kristóf 12
Lehel Kitti 25

4. DOVASE „B” 233 p
Bedı Lázár 15
Fábián Bálint 18
Hajós András 19
Boros Zsóka 23
Mohai Olivér 29
Porcsa Sára 38
Klajkó Hanna 44
Fellinger Vivien 47

5. DOVASE „C” 307 p
Stróbl Fanni 21
Slavati Bence 22
Miklós Eszter 30
Gelencsér Zsombor 32
Komprádt Fanni 46
Lukács Máté 51
Horváth Alíz 52
Schott Luca 53

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 30. 07:56, szerda | Helyi

Baráti találkozót tartottak a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói

Szent Anna napján baráti találkozóra gyűltek össze a Dombóvár-Szőlőhegyről elszármazottak és a városrész lakói.

2025. Július 28. 11:30, hétfő | Helyi

Vadászkamarai látogatás a Fekete István Múzeumban

Dr. Király István a Tolna Vármegyei Vadászkamara titkára július 22-én felkereste a Fekete István Múzeumot.

2025. Július 28. 09:17, hétfő | Helyi

A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő tiszteletére

A Magyar Posta tematikus személyes bélyeget bocsátott ki Buzánszky Jenő születésének 100. évfordulója alkalmából.

2025. Július 26. 21:35, szombat | Helyi

Retrobogás és falunapi forgatag Kaposszekcsőn

Videó beszámoló a 2025. július 19-én megrendezett Cyclekart futamról és falunapi forgatagról.