Hírek
2020. Augusztus 28. 14:20, péntek |
Helyi
Forrás: Dombóvár Város Önkormányzata
Shotokan Liga központi edzőtábor Velencén
Augusztus közepén a Dombóvári Karatesuli tizenhét fővel vett részt a központi edzőtáborban Velencén.
A fárasztó, de jó hangulatú edzések az övfokozatoknak megfelelő bontásban történtek, illetve mindenkinek volt lehetősége eldönteni, hogy a WKF vagy pedig az ippon shobu rendszerű foglalkozásokon vesz részt.
A hat nap programját Shihan Juhász Ferenc – a Magyar Karate Szakszövetség alelnöke – állította össze, de a tréningeken kívül volt még Shihan Kozma Erzsébet irányításával edzői, míg Sensei Falusi Márton vezetésével wkf bírói továbbképzés is.
A tábor utolsó edzésére a korábbi hagyományokat folytatva a Velencei tó partján, illetve vízében került sor, mely biztosan maradandó élményt fog jelenteni minden résztvevő számára. Külön öröm volt még számunkra, hogy az edzőtáborban megtartott övvizsgán Vercz Attila sikeresen szerepelt és szerzett első Dan övfokozatot - számolt be Szabó Csaba, a szervezet vezetője.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi
Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!
2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.

