Városlista
2025. május 29, csütörtök - Magdolna

Hírek

2016. Június 22. 07:41, szerda | Belföld
Forrás: mti

Rombolt a jég Szabolcsban: hétszáz ház rongálódott meg

Tizenhárom szatmári településről érkeztek kárbejelentések a keddi vihar és jégeső miatt, a térségben több mint hétszáz ház rongálódott meg. A viharban senki sem sérült meg

- közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Dóka Imre elmondta, a legfrissebb jelentések szerint a jégeső Rozsály, Méhtelek, Garbolc, Uszka, Kishódos, Nagyhódos, Nyírkáta, Magosliget, Botpalád, Tiszabecs, Csenger, Zajta és Gacsály településen okozott kisebb-nagyobb károkat. A helyzetet nehezítette, hogy a reggeli jégeső utáni délelőtt ismét vihar volt a térségben, így nőtt a kárt szenvedett ingatlanok száma.

A jég károkat okozott többek között a nagyhódosi templomtoronyban és az épülő csengeri tanuszodában, illetve több középületben is - tette hozzá a szóvivő. A kármentesítésben jelenleg kétszáz tűzoltó és önkéntes mentőegység vesz részt.

Dóka Imre elmondta, a megyeiek mellett Borsod-Abaúj-Zemplénből és Hajdú-Biharból egyaránt érkeztek tűzoltóegységek, Romániából pedig Lázári település küld önkéntes tűzoltókat. A lakóházakban a palafedést rongálta meg a borsónyi, vagy dió és tojás nagyságú jég, amely a kora reggeli órákban kevés csapadékkal érkezett, ezért is okozhatott ekkora pusztítást.

Az MTI tudósítójának helyszíni beszámolója szerint Rozsályban szinte minden második lakóház érintett a jégesőben, a tetőket átlyuggatta a jégeső, egyes ingatlanok tetőszerkezetét nagyrészt szinte teljesen szétverte. A tulajdonosok a tűzoltók segítségével fóliázzák a tetőket, az utcán és a járdákon mindenütt cserép- és paladarabok hevernek. A község polgármesteri hivatala és a teleház sem úszta meg a jégverést, az épületekről a törött cserepeket szedik le, később pedig lefóliázzák azokat.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Május 28. 17:16, szerda | Belföld

Új korszak elé néz a magyar kisipar

A globális kihívások és gyorsuló technológiai változások közepette is a magyar kisipar megerősítését sürgette Németh László,

2025. Május 28. 15:07, szerda | Belföld

Agrárkamara: a fiatal gazdáknak is elérhetővé teszik az ingyenes pályázatírási szolgáltatást

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a fiatal gazdáknak is elérhetővé teszi minden vármegyében az ingyenes pályázatírás szolgáltatását - közölte a köztestület szerdán az MTI-vel.

2025. Május 28. 12:04, szerda | Belföld

Latorcai Csaba: a Brüsszelt vezető baloldali elit gazdasági lehetőséget lát Ukrajnában

A Brüsszelt vezető baloldali elit igazából egy gazdasági lehetőséget lát Ukrajnában, és egy gazdasági érdekcsoportot kiszolgálva mindent elkövet azért, hogy Ukrajnát soron kívül vegyék föl az Európai Unióba

2025. Május 28. 10:05, szerda | Belföld

Szerdától három hétig burkolatot javítanak az M1-M7 autópályák szétválási csomópontjánál

Szerdától három hétig burkolatot javítanak az M1-M7 autópályák szétválási csomópontjánál Törökbálint térségében – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden az MTI-vel.