Hírek
2014. Június 24. 08:33, kedd |
Helyi
Forrás: Tóth Erzsébet
Pünkösdi Fesztivál Kaposszekcsőn
Nagyszabású pünkösdi fesztivált rendezett 2014-ben Kaposszekcső Község Önkormányzata.
Az apropót az adta, hogy 10 évvel ezelőtt írta alá a testvértelepülési szerződést a németországi Bietigheimmel és a felvidéki Felsőszelivel.
Vasárnap délelőtt a szerződés megkötésének 10 éves évfordulójára emlékeztek és a polgármesterek ismét aláírásukkal igazolták: megújítják a szerződést. A három település között igazán élő kapcsolat van! Az ünnepségen a Sásd Városi Koncert Fúvószenekar működött közre.
Délután először a gyerekeké volt a színpad. Kezdésként az óvodások léptek fel, majd a zeneiskolások mutatták meg, mit tanultak az elmúlt évben.
Közben az iskola egyik tantermében Havasi János publicista nyitotta meg a 40 éves jubileumát ülő Hímzőszakkör kiállítását. (A kiállítást még két hétig a Közösségi Házban is megtekinthették az érdeklődők.)
A zeneiskolások után újra a kicsik vették birtokba a színpadot. Csapó Gyuláné irányításával Minidisco-ban mulathatott minden táncoslábú kicsi.
Őket követte a Felsőszeli Mátyus Tánccsoport, akiket a Bicskás zenekar kísért. Felvidéki magyar táncokat mutattak be fergeteges sikerrel.
Majd a tánc másik fajtájával mutatkozott be a Happy Dance Tánccsoport. Lajos Sándor útmutatásai alapján formációs és latin táncokat mutattak be a gyerekek.
A program zárásaként az általános iskola Tűzlepkék tánccsoportja adta elő műsorát. Programjukat kiegészítették az első osztály tanulói, akik népi gyermekjátékokat játszottak.
A napot a Fesztivál sztárvendége, a Bon Bon zenekar zárta. Este 9 órától a tornacsarnokban a Schütz Kapelle játszotta a talpalávalót a bálozni vágyóknak.
Hétfőn délelőtt a Közösségi Ház melletti futballpályán zajlott az utcák közti focibajnokság. Ebben az évben a vándorserleget a Jókai utca nyerte el. 2. helyezett a Rózsa, 3. a Nyár, 4. a Táncsics és 5. a Kossuth utca lett.
Délután 2 órakor vette kezdett a fesztiválsátorban a Hábich Konrád Fúvóstalálkozó. Az idén az alábbi zenekarok kápráztatták el a közönséget zenéjükkel:
az Alte Kamerade Blaskapelle, a Die Neuen Branauer Musikanten, a Dombóvári Ifjúsági Fúvószenekar, a Dunaszekcsői Fúvószenekar, a Mágocsi Ifjúsági Fúvószenekar, a Magyarszéki Német Nemzetiségi Fúvószenekar, a Sásd Városi Koncert Fúvószenekar és a Kaposszekcsői Violinkulcs Kulturális Egyesület Zenekara.
Míg a zene szólt a gyerekeket ugrálóvárak, különböző játékok szórakoztatták. A Tornacsarnokban a Faluszépítő Egyesület és az Orchidea Nyugdíjasklub tagjai süteménnyel, az Önkormányzat dolgozói kávéval kínálták a vendégeket. A Szívklub Egyesület vérnyomás és vércukorszint ellenőrzést végzett az érdeklődőknek.
Az udvaron különböző árusok portékáiból válogathattak a vásárolni vágyók. De lángost, kürtős kalácsot vagy éppen pattogatott kukoricát is vehettek az éhesek.
A több száz fős közönség este hét óráig hallgathatta a fúvósmuzsikát, de a zene elhallgatása után is sokan maradtak még beszélgetni.
Ebben a két napban Kaposszekcső ismét bebizonyította, hogy színvonalas programokkal tudja szolgálni a falu lakóit és az érdeklődő vendégeket!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 11. 08:36, kedd | Helyi
Karbantartás miatt tervezett áramszünet lesz Dombóváron 2025. november 12-13-14-én.
Karbantartás miatt 2025. november 12-13-14-én az alábbi utcákban lesz áramszünet Dombóváron az E.ON tájékoztatása szerint:
2025. November 10. 16:27, hétfő | Helyi
Az V. Vármegyei Vadászest vendége volt Bodó Imre
November 6-án a Tolna Vármegyei Vadászkamara vendége volt Bodó Imre múzeumalapító, helytörténész, aki a 125 éve született és 55 éve elhunyt Fekete István íróra emlékezve tartott előadást a mintegy 40 vadásznak.
2025. November 09. 00:00, vasárnap | Helyi
Rácsok mögött a dombóvári drogdíler
A 38 éves férfi csaknem két éve árulta rendszeresen a drogot a városban. A házkutatás során készült videó a cikk végén található linkre kattintva tekinthető meg.
2025. November 06. 15:00, csütörtök | Helyi
Országos elismerést kapott a Dombóvári Szivárvány Óvoda
A Dombóvári Szivárvány Óvoda „A legszebb konyhakertek – Magyarország legszebb konyhakertjei” Magyar Örökség Díjas program keretében országos elismerésben részesült.













