Városlista
2025. július 9, szerda - Lukrécia

Hírek

2023. Október 12. 16:23, csütörtök | Helyi

Öt programot szerveztek Dombóváron az Országos Könyvtári Napok keretében

Öt programot szerveztek Dombóváron az Országos Könyvtári Napok keretében

A Magyar Fotóművészek Világszövetsége dunántúli fotóművészeinek fotóiból nyílt kiállítással indult a programsorozat október 2-án a Földi István Könyvtárban.

Bán Emma könyvtárvezető köszöntőjét követően a kiállítást Fekete Tamás az egyesület alelnöke nyitotta meg, aki beszédében elmondta, hogy a szervezetet 2002-ben 27 lelkes fotográfus, fotóművész alapította és napjainkra 9 országból közel 200 főre bővült a tagjainak száma. Majd Tilinger Sándor osztotta meg gondolatait a közönséggel. A kiállítás 1 hónapig lesz látogatható a könyvtárban.

Majd Tomcsányiné Goróczi Katalin, Szentendrén élő nyugdíjas pedagógus, egykori dombóvári diák volt vendége a Földi István Könyvtár programjának, akivel a Dombóvári Városszépítő és Városvédő Egyesület képviseletében Takács Istvánné helytörténeti kutató beszélgetett. A műsorban Katalin Mély kút az éj című kötetében megjelent verseiből és Dombóvárról írt novelláiból hangzott el válogatás Juhász Csilla és Kőszegi Csaba Valér közreműködésével.

Szerdán „Ne szégyelld, hogy van lelked!” címmel Németh Nyiba Sándor a Magyar Kultúra Lovagja, a Krúdy Gyula Irodalmi Kör elnöke, költő, zeneszerző, olimpikon látogatott Dombóvárra. Az est folyamán történetek hangoztak el Petőfi Sándor, József Attila, Ady Endre, Babits Mihály életéből. A rendezvényen vendégeink Deák Attila dombóvári festő alkotásait tekinthették meg.

A dombóvári születésű Balaskó Ákos Petri György-díjas költő. programozó verseskötet bemutatóján vehettek részt az érdeklődők, a szerzővel Albrecht Ferenc gimnáziumi tanár beszélgetett.

Végül vasárnap a legkisebbeket szólították meg, Deli Orsi kedveskedett Kerekítő műsorával kicsiknek és szüleiknek.

Ezek érdekelhetnek még

2025. Július 07. 14:53, hétfő | Helyi

Súlyos sérüléses baleset történt Dombóváron

Július 4-én egy autós Dombóváron a Vörösmarty utcában a Pannónia út irányába közlekedett, amikor a kereszteződésben az autó vezetője nem adta meg az elsőbbséget és kihajtott a védett úton közlekedő kocsi elé.

2025. Július 04. 10:37, péntek | Helyi

Meghosszabbították a másodfokú hőségriasztást – tartós kánikula várható

Az Országos Tisztifőorvos a június 30-án (hétfő) 00 órától július 4-én (péntek) 24 óráig érvényben lévő országos másodfokú hőségriasztást július 7-én (hétfő) 24 óráig meghosszabbítja.

2025. Július 04. 07:29, péntek | Helyi

Szerdán is szabadtéri tüzekhez vonultak a tűzoltók

Nyolc tűzeset és egy műszaki mentés adott munkát vármegyénk tűzoltóinak július másodikán.

2025. Július 03. 15:27, csütörtök | Helyi

Tolna vármegyei rendőrök elismerése

A bűnügyi országos rendőrfőkapitány-helyettes dicséretét két Tolna vármegyei rendőr is kiérdemelte.