Hírek
2019. Szeptember 11. 16:14, szerda |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Összesen 600.000 forint támogatás két helyi egyesületnek
A TESCO-Global Zrt. által meghirdetett „Ön választ, mi segítünk” elnevezésű közösségi program hatodik fordulójára egy-egy dombóvári civil szervezet és sportklub nevezett.
Annak eredményhirdetését szeptember 5-án tartották az áruház helyi üzletében.
Annak vezetője, Parádi Sándor elmondta, hogy a vásárlók körében nagy népszerűségnek örvendett mindkét pályázat, amit az jelzett, hogy rekordszámú szavazatot adtak le a vevők.
A második helyet 19.870 vokssal a Dombó-CsipSsz Egyesület szerezte meg a nála 774 jelöléssel többet kapó Jumpers Dombóvári Kötélugró Sportegyesület mögött. A győztes jutalma 400.000 forint lett, míg az „ezüstérmes” ennek az összegnek a felét kapta, amit Varga Szilvia vett át.
A sportklub elnöke, Tarsoly Tímea a nyeremény átvétele után elmondta, hogy az „Ugorj az egészségedért” című programjuk keretében szeretnénk megismertetni az ugrókötelezést a város lakóival, valamint a környező településekről ideérkezőknek. Fő céljuk az, hogy rendszeres mozgásra bírják rá és az egészséges életmódra neveljék ezzel a sporttal a gyerekeket, illetve felnőtteket.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi
Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!
2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.

