Hírek
2018. Május 28. 09:50, hétfő |
Helyi
Forrás: Dombóvári Belvárosi Általános Iskola
Országos versenyen jártak a belvárosis népdalénekesek
Május 19-én Érden bonyolították le a Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és a Budapesti Pedagógiai Oktatási Központ közös szervezésében a „Tiszán innen, Dunán túl” Országos Népdaléneklési Versenyt,
melyen a Belváros Általános Iskola két együttese és egy szólistája is bemutatta a tudását.
A népviseletbe öltözött fellépők már a megnyitóján közös énekléssel szórakoztatták egymást és a közönséget. A zsűriben eMeRTon-díjas művészek és a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanárai kaptak szerepet. Ott volt köztük Kodály Zoltán egykori növendéke, a Magyar Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett Sebestyénné Farkas Ilona zenepedagógus. A fővédnökséget Kodály Zoltánné, a védnöki tisztséget pedig T. Mészáros András, Érd polgármestere, Sárközi Márta, az Érdi Tankerületi Központ tankerületi igazgatója és Sebestyén Márta, Kossuth- és Liszt-díjas népdalénekes vállalta magára. Utóbbi köszöntő beszédében kiemelte a népdaléneklés közösségteremtő erejét, sőt azt is elárulta, hogy neki akkor dőlt el a sorsa, amikor 12 évesen megnyert egy iskolai népdaléneklési versenyt és ennek díjaként Vikár Lászlótól egy olyan lemezt vehetett át, amelyen eredeti népdalgyűjtések kaptak helyet.
- Aki nem tud énekelni: bizony nagyon szegény ember, még ha tele is van forintokkal a ládája - idézte Sütő Andrást Sebestyén Márta. - Kodály és Bartók feltarisznyált bennünket énekkel ezer esztendőre. Otthon, amidőn valamelyikünk hosszú és magányos útra indult, öregeink azt kérdezték: jól felöltöztél-e? Botod van-e? Hát éneket viszel-e magaddal? Vagyis védelmet a sötétség s az új veszedelmek ellen. Azt mondanám én is: ne hagyjátok cserben az Éneket!
A vetélkedőn három korcsoportba és három kategóriába - szóló, maximum három fős és maximum nyolc fős énekegyüttes - sorolták a résztvevőket. A Belvárosi Általános Iskolából az 5-6. osztályosok mezőnyében Vinczellér András Tolna megyei népdalcsokrával ezüst minősítést érdemelt ki. Az énekegyüttesek között a 7-8. évfolyamosoknál a Tátika Énekegyüttes sárközi dallamaival ezüst minősítést, a Százszorszép Énekegyüttes Moldvából való dalaival kiemelt arany minősítést szerzett. Vinczellér Andrást a szép eredményeket hozó rangos megmérettetésre Bódis Péterné, az énekegyütteseket pedig Nyári Éva készítette fel.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi
Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!
2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.

