Hírek
2021. December 14. 09:16, kedd |
Helyi
Forrás: Facebook: Városunk Dombóvár
ÖRÖM - Advent harmadik vasárnapja
Az adventi koszorú harmadik gyertyáját Gyarmatiné Kiss Éva és Kiss Balázs önkormányzati képviselők gyújtották meg.
Pénteken a Nissan Magyarország Jó akarat társasága jóvoltából Lázás Chef közreműködésével ételosztást tartottak a Baptista Tevékeny Szeretet Misszió Új Esély Központjában (Dombóvár, Ady utca 60.).
Vendégk volt Béres Alexandra fitneszedző is. Az ételosztás keretében egy tál meleg babgulyást fogyaszthattak az odaérkezők. A rendezvényen Szente Norbert, a BTESZ regionális vezetője, Pintér Szilárd polgármester, több képviselő, s a hivatal dolgozói önkénteskedtek.

Még ugyan ezen a napon a Művelődési Házban Dr. Stettner Eleonóra Karácsonyi Matematika - Alkotóműhely felnőtteknek című foglalkozásán vehettek részt az érdeklődők. Este Karády zenés játék várta az arra jegyet váltókat.

A szombati napon a Daniel Speer Brass Friends karácsonyi fúvós koncertjén vehetett részt minden zenekedvelő érdeklődő, majd aki jegyet váltott, élvezhette a Művelődési Házban a Kaposvári Roxínház Anconai szerelmesek című darabját.

Advent harmadik vasárnapján a Dombóvári Alapfokú Művészeti Iskola, a TM EGYMI Móra Ferenc Általános Iskola és a „Reménység" Napközi Otthon és Fejlesztő iskola közös karácsonyi műsora csalt mosolyt az arcokra az öröm napján. Hat órakor Sipos Előd Zoltán református lelkész ünnepi szavait követően az adventi koszorú harmadik gyertyáját Gyarmatiné Kiss Éva és Kiss Balázs önkormányzati képviselők gyújtották meg.
A jégpálya mindenki örömére hétvégén is jó hangulatban üzemelt, a talp alá valót pénteken, szombaton és vasárnap is SHABBA biztosította.

Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.
2025. December 01. 09:00, hétfő | Helyi
Fotózkodj az igazi Mikulással Dombóváron!
December 6-án, 14 órától a dombóvári művelődési ház aulájában!

