Hírek
2019. Március 29. 09:35, péntek |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Nyolc család kapott füstérzékelőt
Nyolc rászoruló család részére adott át füstérzékelőt a Dombóvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség a Katolikus Karitász és a Vöröskereszt közreműködésével a „Ne gyújtsa! Gyűjtse!” kampány keretében.
A füstérzékelőkből két-két dombóvári, döbröközi és kurdi, valamint egy-egy gunarasi és kaposszekcsői családnak jutott ezúttal.
A program egyik célja, hogy felhívja a figyelmet a lakástüzek és az abból eredő sérülések megelőzésére, a biztonságos fűtésre, a tűzvédelmi szabályok betartására, és arra ösztönözze a lakosságot, hogy minél többen helyezzenek el otthonukban füstérzékelőt.
A lakástüzek nagy része legtöbbször figyelmetlenségből és valamilyen nyílt lánggal összefüggő tevékenység következtében keletkezik. Ilyen a fűtés és a sütés-főzés, ugyanakkor még mindig gyakoriak az elektromos eredetű tüzek is. Egy lakástűz esetén csak percek állnak a lakók rendelkezésére, hogy biztonsággal elhagyják otthonukat. A tűz kezdeti szakaszában általában először füst képződik, ezt észlelve a füstérzékelők átlagosan egy percen belül jeleznek, így adva nagyobb esélyt a menekülésre, esetleg a tűz kezdeti szakaszának eloltására.
A „Ne gyújtsa! Gyűjtse!” kampányt még 2018 szeptemberében indította a katasztrófavédelem és a Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. azzal a céllal, hogy a tűzesetek és a sérülések megelőzése, visszaszorítása érdekében a hulladékégetés veszélyeire, a szelektív hulladékgyűjtés fontosságára hívja fel a figyelmet.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi
Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!
2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.




