Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2022. Június 07. 08:09, kedd | Helyi
Forrás: Fekete István Kulturális Egyesület

Megtartotta éves közgyűlését a Fekete István Kulturális Egyesület

Megtartotta éves közgyűlését a Fekete István Kulturális Egyesület

Június 2-án a Földi István Könyvtárban gyűltek össze az egyesület tagjai, akik a járvány miatt már régen találkoztak.

Bodó Imre elnök elmondta, hogy az utóbbi két évben többen is eltávoztak az élők sorából. Rájuk is emlékeztek, majd Szivek Éva Judit titkár az író egyik vadász elbeszélését olvasta fel, illetve Sátor Edéné egy Sík Sándor verssel kedveskedett a megjelent közösségnek.

Bodó Imre elnök két év egyesületi munkájáról és pénzügyi tevékenységéről adott számot. Miután a közgyűlés mindkét beszámolót elfogadta, az elnök a 2022. év terveiről és az eddig megvalósult eseményekről számolt be a tagságnak.
Többek között elmondta, hogy az elmaradt kirándulást is pótolják szeptember közepén. A „Fekete István nyomában” sorozat keretében szeretnének ellátogatni Zircre és Mosonmagyaróvárra. Mindkét településen található az írónak emlékhelye. Hozzátette még, hogy Vörsön lesz a 20. Fekete István emlékhely az országban, ahol majd 2022. június 26-án a templomban helyeznek el egy márványtáblát az író emlékének adózva. Fekete István a „bereki ember” 1958 és 1960 között a Kis-Balatonnál tartózkodott és onnét járt a szentmisékre, Vörsre, így már elmondhatjuk, hogy nincs még egy magyar írónk, sem költőnk, akinek ennyi emlékhelye lenne kis országunkban, mint Fekete Istvánnak.

A közgyűlés kötetlen beszélgetéssel és szerény vendéglátással zárult.

fotó: Szollár András

Fekete István Kulturális Egyesület

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi

Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!

2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.

2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi

Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!

Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!

2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi

Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!

Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon

2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi

Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli

A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.