Hírek
2013. Március 30. 05:00, szombat |
Életmód
Forrás: OrientPress Hírügynökség
Marokszámra szedik a gyógyszert a magyarok
Az átlagmennyiség több mint tizenhatszorosát írják fel pacienseiknek a legaktívabb gyógyszerrendelő orvosok, míg a legnagyobb fogyasztók nyolcszor annyi orvosságot szednek be, mint a többség. A Világgazdaság annak apropóján kérdezett rá a gyógyszerfogyasztásra, hogy áprilisban két éven belül immár kilencedszer változnak a gyógyszerárak - írja a Világgazdaság.
Több mint hétszáz patikaszer ára csökken áprilistól átlagosan 14,2 százalékkal. A gyógyszerkiadások jelentős lefaragását is megcélzó Széll Kálmán-terv 2011-es meghirdetése óta, vagyis két éven belül ez már a kilencedik árváltozás. Ami a biztosító kiadásai szempontjából döntően kedvező irányú, hiszen a gyártókat folyamatos árcsökkentésre kényszerítve időről-időre lejjebb tudják a támogatás alapjául szolgáló árakat. Ezzel sikerült elérni, hogy miközben 2011-ben még csaknem 15 százalékkal nőttek, tavaly már 9,4 százalékkal kevesebbet, összesen 159 milliárd forintot fizettek a betegek a tb-támogatott orvosságokért.
Mindeközben a tb-támogatások alakulását szintén jelentős mértékben befolyásoló gyógyszerrendelés és ezen keresztül a felhasználás alakulására a tb-nek egyelőre nincs sok hatása. Az, hogy az orvosok kevesebb gyógyszert írjanak fel, régi törekvés. Évekkel ezelőtt már komoly szankciókat – kötelező továbbképzést, a vényírási jog megvonását – is kilátásba helyeztek azokkal szemben, akik az átlagosnál lényegesen több gyógyszert rendelnek. Ám végül az ösztönzés eszköze mellett maradtak, így jelenleg az egészségbiztosító „juttatásban részesítheti” azokat, akik „szakmailag megfelelő, a beteg és a biztosító számára egyaránt kedvező termékeket” rendelnek.
Hogy ők mennyien vannak, nem tudni, azt azonban igen, hogy a legaktívabb gyógyszerrendelők az átlagmennyiség több mint tizenhatszorosát írják fel pacienseiknek. Az Országos Egészségbiztosítási Pénztártól kapott adatokból kiderül: míg egy orvos átlagosan 4104 doboz gyógyszert írt fel 2012-ben, a top 25 doktor csaknem 68 ezer, összesen több mint másfél millió doboz orvosságot rendelt betegeinek. A „leg” egymagában majdnem százezer doboz patikaszer beszedését írta elő pácienseinek. A legtöbb a népbetegségek kezelésére – vércukorszintre, magas vérnyomásra, véralvadásra – ható patikaszerekből fogy.
Az nem derül ki az OEP tájékoztatásából, hogy közöttük van-e a top-gyógyszerfogyasztókból, azokból, akik az egy páciensre jutó átlagos 25 doboz orvossággal szemben 207 doboz gyógyszert váltottak ki tavaly. Sőt, volt olyan, aki 377 doboz orvosságot váltott ki 2012-ben.
Ezek érdekelhetnek még
2024. Május 13. 15:41, hétfő | Életmód
Bizonyos elektromos rollerekre is biztosítást kell kötni hamarosan
Bővül azoknak a járműveknek a köre július 16-tól, amelyekre kötelező gépjármű-felelősségbiztosítást kell kötni - hívta fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) hétfői közleményében.
2024. Május 12. 08:59, vasárnap | Életmód
Kálid Artúr kapta a Szabadtéri Színházak Szövetségének díját
A Szabadtéri Színházak Szövetsége Kálid Artúr színművésznek ítélte oda idén a Gedeon József Amfiteátrum-díjat:
2024. Május 12. 08:54, vasárnap | Életmód
Krausz Ferenc: Magyarországon vannak olyan projektek, amelyekkel világszínvonalú eredményeket lehet elérni
Magyarországon vannak olyan projektek, amelyekkel hazánkban is legalább olyan esélyekkel lehet világszínvonalú eredményeket elérni, mint külföldön
2024. Május 11. 07:02, szombat | Életmód
EU20 - Koncertek, futóverseny, családi programok az évfordulón
Egész napos fesztivállal, benne futóversennyel, koncertekkel, családi programokkal várják a közönséget május 12-én a fővárosi Szabadság téren Magyarország EU-csatlakozásának 20. évfordulója alkalmából.