Hírek
2016. Március 13. 09:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: PS:PRovocative
Március 11-én nyitott a Mini Magyarország
Kilenc új látványossággal várja a látogatókat az idei szezonban a Mini Magyarország.
Az eddigi közel félszáz maketthez a Felvidék legszebb épületeinek kicsinyített másai csatlakoznak, közöttük a krasznahorkai várral és a Magyar Szentek templomával.
Tavaly 77 ezren látogattak el Szarvasra, hogy részt vegyenek egy mini országjáráson, és megcsodálják az ország történelmi jelentőségű, emblematikus épületeit, vagy szórakoztassák gyermekeiket a számos interaktív vasút- és hajómodellel.
A Parlamenthez, az esztergomi bazilikához, az egri várhoz és az interaktív makettekhez idén csatlakoztak a Felvidék legszebb épületei. Árva, Bajmóc, Krasznahorka és Pozsony vára, a lőcsei városháza, a nyitrai püspökség épülete, a Magyar Szentek temploma, az Ótátrafüredi Palotaszálló, valamint a kassai Szent Erzsébet-dóm épülete került be a látványosságok közé. Az újdonságok már péntektől megcsodálhatóak.
A SZARVASI MINI MAGYARORSZÁG MAKETTPARKRÓL:
A Szarvasi Arborétumban található Mini Magyarország makettpark Európa legújabb makettparkjaként 2013. április 10-én nyílt meg Szarvas történetének egyik legnagyobb magánerős beruházásaként. A hazánk legnagyobb arborétumában, a Kárpát-medence és a történelmi Magyarország mértani középpontjában lévő makettpark történelmünket, hagyományainkat, építészeti nevezetességeinket mutatja be. Az ország egyetlen interaktív makettparkjában néhány óra alatt az egész országot bebarangolhatjuk. Magyarország épített csodáinak minden apró részletében kidolgozott kicsinyített mása megtalálható a történelmi Magyarország közepén, Szarvason, a Mini Magyarország makettparkban. Aki még soha nem látta a kecskeméti Cifrapalotát felülről, a pécsi dzsámit vagy a tatabányai turult közelről, akinek nem hallotta még a visszhangot a tihanyi apátságnál, nem emlékszik pontosan, kiknek a szobrai állnak a Hősök terén, vagy megnézne egy csatajelenetet az egri várban, annak a Mini Magyarország a tökéletes kirándulóhely. Az ország legnagyobb arborétumában Magyarország nevezetességei gyerekbarát méretben egy helyen, felnőtteknek, gyerekeknek, családoknak és osztályoknak egyaránt kötelező országjáró program.
A SZARVASI ARBORÉTUMRÓL:
Magyarország legnagyobb arborétuma, a Szarvas-Békésszentandrási-holtág partján, összesen 82 hektáron. Gróf Bolza Pál a Körösök szabályozása után, az 1880-as évek végén kezdte meg azt nagyobb arányú telepítést, amely során számos növényritkaságot hozott, hozatott a világ különféle tájairól. Az itt élő fásszárú-gyűjtemény több mint 1600-féle növénykülönlegességből áll. A növények mellett rengeteg állat is él a kertben, köztük olyan különleges madarak, mint az arborétum albínó pávái. Az arborétum jelenleg a Szent István Egyetem felügyelete alatt áll. Az általános fenntartási munkák, a kutatás és az oktatás mellett kiemelt szerepet kap az idegenforgalom.


Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi
Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!
2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.

