Hírek
2015. Szeptember 19. 10:13, szombat |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Önkormányzat
Már Döbröközön is kiteljesedhet a sportélet
Döbröközön immár felújított sportcsarnok és egy teljesen új műfüves sportpálya áll a gyermekek, illetve a sportolni vágyók rendelkezésére.
Péntek délután tartották a sportlétesítmények ünnepélyes átadását, melyen Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár, térségi országgyűlési képviselő, valamint Fehérvári Tamás, a Tolna Megyei Közgyűlés elnöke is jelen volt.
Döbrököz polgármestere, Farkas Edit köszöntőjében örömét fejezte ki, hogy az országgyűlési képviselőkkel és az illetékes szervekkel való egyeztetés beváltotta reményeiket. Mint elmondta: elszántan keresték a lehetőségeket, hogy a helyi iskolások, sportolók korszerű és igényes létesítményeket vehessenek birtokukba.
A szalagátvágást megelőzően Potápi Árpád János és Fehérvári Tamás mondta el ünnepi beszédét.
Potápi Árpád János kijelentette: rendkívül fontos a testnevelés tárgyi feltételeinek megteremtése, amelyet ezúttal Döbröközön is sikeresen megvalósítottak. A beruházás összköltsége több mint 42 millió forint volt, amely egy kis település életében komoly forrásnak számít – hívta fel a figyelmet. Az államtitkár emlékeztetett: a létesítmények leginkább Simicskó Istvánnak köszönhetőek, aki sportért felelős államtitkárként segítette a megvalósulást. Idősek és fiatalok egyaránt méltó környezetben folytathatják a mozgást, utóbbiak számára kiváltképp fontos a sport – tette hozzá. A gyermekek sportolás közben a győzelmet tűzik ki céljukká, ez pedig hatással van szemléletmódjukra a tanulás során is.
Fehérvári Tamás felemelő érzésnek nevezte, hogy megyei elnökként ismét egy vidéki rendezvényen vehet részt, különösen azért, mert az a sporthoz kapcsolódik. Az elnök szerint nagyszerű, ha a gyermekek elszabadulhatnak a számítógép mellől és szép környezetben, mozgással tölthetik idejüket. Ahogy fogalmazott: a sport építő hatással bír, márpedig ha ezáltal a közösségek épülnek, akkor a nemzet is épül.
Az átadást követően a létesítményeket Kürtösi Krisztián plébános áldotta meg, mint ahogy a ceremónia során elmondta: a test és lélek épülésére válnak e sportegységek. Pályaavató futballmérkőzésre is sor került, melyet a Pécsi MFC valamint a Döbröközi öregfiúk csapatai játszottak le.
A műfüves sportpálya a Magyar Labdarúgó Szövetség pályaépítési programjának keretében, Döbrököz Község Önkormányzatának támogatásával, a tornacsarnok felújítása pedig az Emberi Erőforrások Minisztériuma támogatásával készült el.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.
2025. December 01. 09:00, hétfő | Helyi
Fotózkodj az igazi Mikulással Dombóváron!
December 6-án, 14 órától a dombóvári művelődési ház aulájában!




