Városlista
2025. augusztus 21, csütörtök - Sámuel

Hírek

2020. Szeptember 01. 15:39, kedd | Helyi
Forrás: MTI

Magyarország jövője a közösségek erején múlik

Magyarország jövője a közösségek erején múlik

Magyarország jövője a közösségek erején múlik - mondta a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára kedden Dombóváron, a Tolna megyei önkormányzat megyenapi ünnepségén.

Potápi Árpád János a város művelődési házában rendezett ünnepi közgyűlésén hozzátette: a családok, a falvak, városok együttesen viszik előre az országot.
„A polgári, keresztény értékrendünk mellett a 2011-ben megalkotott új alaptörvényünk is ezt foglalja keretbe; azt erősíti meg közel tíz év távlatából is, hogy hazánk és eddig elért eredményeink védelme mindennél fontosabb számunkra" - jelentette ki.
Azt mondta, helyi szinten is csak így őrizhetők meg az önkormányzatokkal, civil szervezetekkel, egyházakkal, vállalkozókkal Tolna megye érdekében végzett munka eredményei.
Az államtitkár köszöntőjében arról is beszélt: Tolna megye 109 települése között ma már nincs olyan, amely ne mondhatná el, hogy jó úton jár céljai megvalósításához. Ennek jelei a már megvalósult és folyamatban lévő beruházások, közösségépítő kezdeményezések, gazdaságfejlesztő programok, új ipari parkokat, játszótereket, orvosi rendelőket, templomokat látunk - mondta.
Az ünnepségen több díjat adott át Fehérvári Tamás (Fidesz-KDNP), a közgyűlés elnöke. Tolna megyéért kitüntetést vett át Süli János, a paksi atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter, Tolna megye 3. választókerületének KDNP-s országgyűlési képviselője többi között a paksi atomerőmű bővítésében kiemelkedő szerepéért, „megyegyarapító, honatyai tevékenységéért" és társadalmi szerepvállalásáért kapta az elismerést.
A Tolna megyei önkormányzat 1999 óta rendezi meg a megyenapi ünnepséget szeptember 1-jén, annak évfordulóján, hogy I. Lipót király 1699-ben ezen a napon adományozott pecséthasználati jogot az újraalapított Tolna vármegyének.

Címkék: tolna megye

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 21. 00:00, csütörtök | Helyi

A BestByte Dombóvár legújabb ajánlata

0% THM 6, 10, 20 hónapra!

2025. Augusztus 15. 15:00, péntek | Helyi

Bálind József-ről nevezték el a Szuhay Sportcentrum kosárlabda csarnokát

Dombóvár Város Önkormányzata képviselő-testületének döntése alapján a Szuhay Sportcentrum kosárlabda csarnokát Bálind József Sportcsarnoknak nevezték el.

2025. Augusztus 15. 10:10, péntek | Helyi

A hónap műtárgya – Fekete István Múzeum

Augusztus hónap műtárgyának Ambrus Sándor (1959-2008) néhai dombóvári szobrász, grafikus, Fekete Istvánról készített nagyméretű képét választotta a múzeum.

2025. Augusztus 14. 08:26, csütörtök | Helyi

Forgalmirend-változás lesz augusztus 19–20-án Dombóváron

Az augusztus 19–20-ára tervezett rendezvények miatt több helyen útlezárásra és forgalmirend-változásra kell számítani Dombóvár-Kertváros városrészen.