Hírek
2012. Április 17. 22:25, kedd |
Helyi
Forrás: MTI
Életveszélyes az egykori Korona épülete
A Kulturális Örökségvédelmi Hatóság (KÖH) szerint életveszélyes az egykori Korona Szálló épülete Dombóváron Az önkormányzat által javasolt bontáshoz a hatóság nem járult hozzá.
Az 1810 körül épült, klasszicista stílusú, kétszintes épület állapota olyannyira kritikussá vált, hogy - a KÖH véleménye szerint - az északi végfala kidőlhet, és közvetlen életveszélyt jelent a szomszédos ingatlanra.
A hivatal Baranya megyei irodája már 2011-ben kötelezte a tulajdonos dombóvári önkormányzatot arra, hogy a veszélyt az északi fal és más teherhordó szerkezetek megtámasztásával hárítsa el. A város fellebbezése nyomán a KÖH emellett azt is előírta, hogy az önkormányzat 180 napon belül gondoskodjon az épület teljes állagmegóvásáról.
Az Eszterházy család egykori uradalmi épülete - amely a második világháború kezdetéig működött szállóként - 1963-ig állt műemléki védelem alatt, majd 2006-ban került fel ismét a védett épületek listájára. 1954 és 1979 között a város művelődési házának adott otthont, azóta kihasználatlanul áll.
Az újbóli védelem alá helyezés oka az volt, hogy az épület így menekülhessen meg a megsemmisüléstől. A KÖH mostani, másodfokú határozata abba az irányba mutat, hogy minél előbb el kellene végezni a teljes felújítást - mondta az MTI-nek Szigetvári Krisztián Tolna megyei műemlékvédelmi felügyelő. Hozzátette: a város egyik legrégebbi épületének belső szerkezetei is értéket képviselnek, de a legfőbb érték az egykori patinás szálló főhomlokzata, elsősorban azt kellene megmenteni.
A veszélyelhárítás mintegy két és fél millió forintba kerül, a költségvetésben jelenleg erre nincs elkülönített forrás - tájékoztatta az MTI-t Szabó Loránd polgármester, aki elmondása szerint azt javasolja a képviselő-testületnek, hogy az összeget biztosítsa az önkormányzat az omlásveszélyes fal megtámasztásához. A polgármester hozzátette: az épületet már 2006-ban aládúcolták, a faanyagot és a védőkerítést azonban többször is ellopták.
A helyreállítás teljes költsége egyébként meghaladja a félmilliárd forintot. Pályázati lehetőségeket igénybe lehet venni a felújításhoz, életképes funkciót azonban évek óta nem sikerült találni a kétszáz éves épületnek - jegyezte meg Szabó Loránd.
Az elképzelések között szerepelt oktatási központ, civil ház, szerzetesház, a főhomlokzat megtartásával épülő szabadtéri színpad, egy győri alapítvány az ősmagyar kultúra házát rendezte volna be a műemléképületben, amelyet az önkormányzat megpróbált értékesíteni is, de egy forintért sem kelt el - derült ki a polgármester szavaiból.
Fotók: Cserveni Gábor

Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.
2025. December 01. 09:00, hétfő | Helyi
Fotózkodj az igazi Mikulással Dombóváron!
December 6-án, 14 órától a dombóvári művelődési ház aulájában!

