Hírek
2018. November 26. 14:00, hétfő |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Önkormányzat
Közösen búcsúzott a Közgyűlés
Egy gyertya lángja szimbolizálta Pirgi József hiányát a Tolna Megyei Közgyűlés pénteki, soron kívüli ülésén.
A testület a tanácskozást követően az elhunyt képviselő temetésén vett részt Tolnán. Mint ahogy a megyei önkormányzat korábbi közleményében is szerepelt: „egy jó embert veszítettünk el, aki a megye érdekét szolgálta mindvégig, amíg váratlanul és idejekorán eltávozott körünkből”.
Dr. Gábor Ferenc megyei főjegyző az ülésen közölte a jó hírt, mely szerint Dombóvár újabb nyertes TOP (Terület- és Településfejlesztési Operatív Program) projektet tudhat magáénak. A támogató döntésnek köszönhetően a város újabb 95 millió forinttal gyarapodott, s ezzel együtt több mint egy milliárd forintnyi TOP-os forrásból fejleszthet.
A TOP-hoz kapcsolódó Integrált Területi Program módosítását is jóváhagyták. Ennek köszönhetően több mint 531 millió forintot csoportosíthatnak át bölcsődei férőhelyek bővítésére.
A Közgyűlés felhatalmazta Fehérvári Tamás elnököt, hogy együttműködési megállapodást kössön a Pécsi Tudományegyetem Kultúratudományi, Pedagógusképző és Vidékfejlesztési Karával, valamint Szekszárd Megyei Jogú Város Önkormányzatával a megyei önkormányzat nevében. A felek szakterületeiknek megfelelően hoznak létre kutatóközpontokat.
Zárt ülésen két TOP projektről is döntöttek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi
Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!
2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.

