Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2024. Június 03. 11:58, hétfő | Helyi

Kőszegi Gergő nyerte a Magyar Olimpiai Csapat Nagy Diák Teszt döntőjét

Kőszegi Gergő nyerte a Magyar Olimpiai Csapat Nagy Diák Teszt döntőjét

Pintér Szilárd polgármester is gratulált Kőszegi Gergőnek a kimagasló eredményhez.

Közel 22 ezer indulóból dombóvár büszkesége, a 2021-ben Péter Gyula-díjjal kitüntetett Kőszegi Gergő újra bizonyított, és megnyerte a Magyar Olimpiai Csapat Nagy Diák Teszt döntőjét. A jogászhallgatónak nem ez az első győzelme: csapatban már végzett első helyen olimpiai témájú országos versenyen, hiszen kiváló mentora volt a Dombóvári Illyés Gyula Gimnáziumban Dr. Szenyéri Zoltán.

Gergő már rutinos játékosként vett részt a döntőben, ugyanis hét alkalommal jutott már döntőbe csapatával a Mező Ferenc Szellemi Olimpiai Vetélkedőn. Többször kiérdemelte középiskolai tanulmányai alatt a Dombóvár Jó Tanulója, Jó Sportolója címet. Sokoldalúságukat mutatja, hogy egyaránt előkelő helyezésekkel tértek haza országos fizikaversenyekről, valamint szellemi és asztalitenisz diákolimpiákról.

A dombóvári tehetség a Pécsi Tudományegyetemen harmadéves joghallgatója. A tanulás mellett versenyszerűen sportol, a Dombóvári Asztalitenisz Club Egyesület színeiben az NB2-es bajnokságban pingpongozik.

A DUE Médiahálózat és a Magyar Olimpiai Bizottság azzal a céllal indította az edukatív vetélkedőt, hogy a diákokban felkeltse az érdeklődést az ötkarikás eszmék iránt, elmélyítse bennük az olimpiai büszkeséget, információt adjon az olimpiai sportágakról és a korábbi magyar sikerekről. A három fordulóból álló vetélkedősorozat első szakasza online zajlott. A tesztet bárki kitölthette, de a nyereményjátékban csak a 14-24 éves kor közöttiek vehettek részt.

A középdöntőbe az 1000 legeredményesebb játékost hívták meg a szervezők, a döntőben pedig – amit Budapesten, a 31. Országos Ifjúsági Sajtófesztiválon rendeztek meg – a 10 legjobb játékos mérte össze tudását.

Harmadik helyen végzett, és ezzel egy MTB kerékpárt nyert Budai Mátyás. Második lett Jánosik Áron, ő egy Samsung LED Smart televízióval távozhatott a döntő helyszínéről. Az első helyet Kőszegi Gergő kaparintotta meg, és egy Samsung Galaxy S20 mobiltelefonnal gazdagodott.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi

Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!

Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!

2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi

Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!

Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon

2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi

Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli

A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.

2025. December 01. 09:00, hétfő | Helyi

Fotózkodj az igazi Mikulással Dombóváron!

December 6-án, 14 órától a dombóvári művelődési ház aulájában!