Hírek
2021. Január 14. 16:00, csütörtök |
Helyi
Forrás: Dombóvár Város Önkormányzata
Kiemelt figyelmet kap a jövőben is Dombóváron a járdák, utak minőségjavítása
Korábban nem látott mértékben indult el az útburkolatok javítása, felújítás Dombóváron 2020-ban.
A járdák és az útburkolatok állapota sok helyen minősíthetetlen, a csapadékvíz elvezetés megoldásra vár a legtöbb városrészben. Több intézkedés, előrelépés történt a felsorolt problémák megoldására 2020-ban.
Már kézzelfogható eredményről számolhatunk be Újdombóváron és Szőlőhegyen, valamint Mászlonyban. A kialakult vírushelyzet ellenére elmondható, hogy számos útburkolat-felújításnak örülhetett a város. Tavasszal a mászlonyi út, a nyár folyamán a Radnóti utca nagyobb szakasza és a Fészek utca aszfaltozása, majd a Gárdonyi utca, illetve a Fő utca, III. utcai csomópont (újdombóvári templom) és a IX. utca közötti szakasz útburkolatának teljes körű felújítása megtörtént.
Befejeződött a kórházi és a gimnázium előtti parkoló megépítése. 2021-ben a vasútállomásnál új parkolók kialakításával folytatódik a bővítés a megnövekedett igények miatt. A JAM csarnokban múlt év tavaszától folyik a térkőgyártás, amely szintén a járdák állapotának javulását fogja eredményezni az elkövetkező években.
Útépítési, útfelújítási jellegű munkára valamivel több mint 130 millió forintot költött a város az elmúlt évben részben pályázati forrásból. Ez az összeg magába foglalja 3744 méter útburkolat megújulását, további lokális útburkolati javítási munkákat, a két parkoló megépítésének teljes költségét és a Fészek utca-Szent Gellért utcai csomópont felújítását.
A következő években lényegesen több forrással számol a városvezetés az infrastruktúra fejlesztésével kapcsolatban.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi
Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!
2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.

