Hírek
2013. December 24. 22:14, kedd |
Helyi
Forrás: Soós Gyopár
Kiemelkedően sikeres évet zárt a DOVASE
December 13-án tartotta évzáró ünnepségét a Dombóvári VASE.
. A csaknem száz jelenlévő előtt először az elmúlt év fontosabb vagy éppen vidámabb eseményei villantak fel a projektoros képvetítésen keresztül.
Ezek után Jászberényi Péter, a DOVASE elnöke számolt be az egyesület helyzetéről és az elért eredményekről. Mint elmondta, a két kiváló edző: Fazekas Gáspár és Tarr Imre vezetésével 84 atléta sportol az egyesület színeiben. Ez évek óta stabil létszám. Többen is lehetnének, de a fejlődéshez nem elegendőek a személyi, az eszköz-, és anyagi feltételek.
A sportolók 2013-ban 46 egyesületi versenyen, ezen kívül még több diákolimpiai versenyen vettek részt nagyszerű eredményekkel. Összesen 13 bajnoki címet, 11 második – harmadik helyezést szereztek és további 14 negyedik – nyolcadik helyet értek el.
Jászberényi Péter külön kiemelte a legkiválóbb eredményeket. Tóth Lili Anna 6 bajnoki címe és 2 válogatott viadalon szerzett győzelme mellett kijutott az Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztiválra, Hollandiába, ahol serdülőként, új magyar ifjúsági csúccsal győzött 2000m akadály versenyszámban. Kiemelkedő az idén 3 magyar bajnoki címet szerző Uzonyi Zalán magasugró is, aki Lengyelországban, a magyar gyermekválogatott tagjaként az elsővel azonos ugrással lett második helyezett. Az egyesület elnöke kiemelte Beke Zsanett és Tóth Virág válogatott kerettagok ez évi teljesítményét is.
Örömteli, hogy az egyesület futó szakága ebben az évben kiemelt műhely lett. Ilyen besorolást az országban még két futó egyesület szerzett.
Jászberényi Péter elmondta: „A mi sportágunk gyönyörű, de nehéz sportág. Aki itt eltölt éveket, jobb emberré válik. Megtanulja leküzdeni a nehézségeket, beosztani az idejét s küzdeni a célokért.”
Hagyományainknak megfelelően, Szabó Loránd, Dombóvár polgármestere is megtisztelte az ünnepet. Köszöntőjében gratulált az egyesület eredményeihez, és jókívánságait fejezte ki. A polgármester ígéretet tett arra, hogy a továbbiakban is figyelemmel kíséri az egyesület életét és maximálisan segíti, hogy a legjobb eredmények születhessenek.
Szabó Loránd részt vett a legeredményesebb atléták jutalmazásában is.
Az este sütizéssel és baráti, kötetlen beszélgetéssel zárult.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.
2025. December 01. 09:00, hétfő | Helyi
Fotózkodj az igazi Mikulással Dombóváron!
December 6-án, 14 órától a dombóvári művelődési ház aulájában!








