Hírek
2017. Augusztus 12. 13:19, szombat |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság
Kárt okozott, majd elhajtott egy autós Dombóváron
A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként azonosították a baleset okozóját, aki a baleset okozásáért a felelősséget elismerte.
Dombóváron 2017. augusztus 8-án 9 órakor egy járművezető egy parkolóban úgy indult el, hogy nekiütközött egy másik személygépkocsinak, majd a helyszínt adatai hátrahagyása nélkül elhagyta. A baleset során anyagi kár keletkezett. A rendőrök az adatgyűjtés eredményeként azonosították a baleset okozóját, aki a baleset okozásáért a felelősséget elismerte. A rendőrök helyszínbírságot szabtak ki.

A KRESZ-ben foglaltak alapján ha rendőrséget nem értesítette senki, illetve rendőri intézkedésre nincs szükség, akkor a balesetben érintettek kötelesek személyazonosságukat egymás számára, kölcsönösen hitelt érdemlően igazolni és megnevezni azt a biztosítót, amellyel a járműre felelősségbiztosítási szerződést kötöttek. Ha a baleset folytán megrongálódott jármű vezetője nincs jelen, a károkozó köteles személyi adatait és biztosítója nevét erre alkalmas módon a helyszínen hátrahagyni és az esetet a felelősségbiztosítási jogszabályok rendelkezéseinek megfelelően a biztosítónak bejelenteni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi
Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!
2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.

