Hírek
2012. Március 04. 21:00, vasárnap |
Helyi
Forrás: Gelencsér Gyula, mtv.hu, helyi híreink szerkesztője
Jónás József és más világháborús túlélők beszámolója
Az MTV Sírjaik hol domborulnak? című műsorának március 3-i adásában volt látható az az interjú, amelyet január 11-én, Döbröközön rögzítettek a II. világháború végén hadifogságba esett Jónás Józseffel.
A műsorban a II. világháború még élő szemtanúinak jut a főszerep. A főhadnagyként szolgáló, majd a nyugati frontról két és fél évre szovjet hadifogságba kerülő, ma 96 éves Jónás József jó kedéllyel emlékezik megpróbáltatásaira.
Rajta kívül még két egykori katona szólal meg. Egyikük túlélte a magyar történelem legnagyobb véráldozatokkal járó ütközetét, a Don-folyónál 1943. január 12-13-án megkezdődött urivi áttörést. Másikukra, egy katonazenészből lett hadosztályírnokra komoly szerep jutott az áttörés utáni vészhelyzetben.
Az utolsó percekben az Arad megyei Pécskán elesett magyar katonákról megemlékező március 2-i műsor ide kattintva megtekinthető. Kuti-Hajdufy Eszter tévériporter 7:38-tól 14:40-ig beszélget a döbröközi Jónás Józseffel.
A Sírjaik hol domborulnak? január 20-i adásában Gelencsér Gyula, a Döbröközi nemzetőrök, honvédek 1848-1948 című könyv társszerzője és Czeller Ernő hadifogságba esett világháborús katona szólal meg. A Döbröközön, szintén január 11-én rögzített felvételek 9:44-től 17:55-ig láthatók a műsorban, amely ide kattintva tekinthető meg.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Június 21. 19:00, szombat | Helyi
Erős mezőnyben is helytálltak a Dombóvári Karatesuli versenyzői
A Shotokan karate ünnepe volt az egri Kemény Ferenc körcsarnokban.
2025. Június 20. 11:00, péntek | Helyi
Múzeumok Éjszakája Dombóváron
13 helyszínen 2025. június 21-én (szombat) 17:00 - 23:00.
2025. Június 20. 10:34, péntek | Helyi
Őrizetben a dombóvári késelő
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságán indult ügyben kezdeményezték az 59 éves férfi letartóztatását.