Hírek
2018. Július 06. 16:26, péntek |
Kék hírek
Forrás: mti
Jogsi nélkül gázolt, majd elhajtott – már 14-szer kapták el eddig

Segítségnyújtás elmulasztásának a vészhelyzetet előidéző által elkövetett bűntette miatt vádat emelt a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészség egy 22 éves örkényi férfi ellen,
aki tavaly októberben autójával Kecskeméten szabálytalanul közlekedve elütött, és az úton hagyott egy kerékpárost.
A 22 éves örkényi férfi vezetői engedéllyel nem rendelkezik, azt soha nem is szerzett, ennek ellenére az elmúlt két évben közlekedési szabálysértések miatt 14-szer vonták felelősségre. A vádlott tavaly október 11-én reggel 7 órakor Kecskeméten, derült időjárásnak megfelelő, jó látási viszonyok közepette közlekedett az általa vezetett járművel.
Egy útkereszteződéshez érkezve nem biztosított elhaladási elsőbbséget a védett útvonalon tőle balról, elektromos kerékpáron érkező férfinek. A vádlott az útkereszteződésbe behajtva az elektromos kerékpár jobb oldalának ütközött, mely miatt a kerékpáros elesett, és 8 napon belül gyógyuló könnyű sérülést szenvedett.
A baleset azért következett be, mert a vádlott megszegte a KRESZ elsőbbségadásra vonatkozó előírásait.
A balesetet követően a vádlott az úttesten fekvő sértettet és kerékpárját kikerülve kocsijával a helyszínről elhajtott, nem nyújtva tőle elvárható segítséget a baleset során megsérült férfinek.
A többszörös visszaesőnek minősülő, jelenleg más ügyben jogerős szabadságvesztés büntetését töltő vádlottat az ügyészség segítségnyújtás elmulasztása súlyosabban minősülő bűntettével vádolja, és vele szemben végrehajtandó börtönbüntetés mellett járművezetéstől eltiltás kiszabását is indítványozza. Bűnössége kérdésében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 29. 16:00, csütörtök | Kék hírek
Vádat emeltek egy nő ellen, aki egy 15 éves lányt kényszerített szexmunkára
A Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség minősített emberkereskedelem és gyermekpornográfia miatt vádat emelt egy bajai nővel szemben, aki a fia náluk lakó, kiskorú barátnőjét fenyegetéssel és erőszakkal szexmunkára bírta rá.
2025. Május 21. 07:26, szerda | Kék hírek
Egy szék háttámlával ütötte a biztonsági őrt a győri stadionban
Az ügyészség vádat emelt egy szurkolóval szemben, aki 2024 tavaszán, egy NB II-es mérkőzésen egy széktámla élével arcon ütötte a biztonsági őrt.
2025. Május 21. 07:25, szerda | Kék hírek
Kémkedés gyanúja miatt indítványozott letartóztatást az ügyészség
A Fővárosi Főügyészség egy kémkedéssel is gyanúsított ukrán férfi letartóztatására tett indítványt.
2025. Május 20. 07:19, kedd | Kék hírek
A kerékpárosokat és motorosokat fogja ellenőrizni a rendőrség
Két napon keresztül ellenőrzi majd a rendőrség a motorosokat és a kerékpárosokat - közölte az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata hétfőn a police.hu oldalon.