Hírek
2013. Május 04. 08:00, szombat |
Helyi
Forrás: Erdősné Fedeles Zita
Ismét kiválóan szerepeltek dombóvári diákok a Jedlik Ányos fizikaverseny országos döntőjén
Ebben a tanévben 3 dombóvári iskola 19 tanulója nevezett a 3-10. évfolyam számára meghirdetett versenyre, s kezdte meg a felkészülést szeptemberben Embersitsné Bóta Éva, a Belvárosi Általános Iskola tanára segítségével.
Az első fordulóban kitűzött 50 feladat megoldása rendszeres, kitartó munkára ösztönözte a tanulókat, miközben lépésről lépésre megismerkedtek különböző mérési módokkal, skálákkal, problémamegoldási módszerekkel, és gyakorlatot szereztek abban is, hogyan kell a megoldásokat precízen leírni, gondolataikat érthetően megfogalmazni.
A sok értékes fizikai ismeret birtokában a regionális döntőből 9 diák jutott tovább a fináléba.
Először a 3-6. évfolyam számára rendezték meg az országos döntőt április 12-14. között Nyíregyházán, amelyről a résztvevő 7 dombóvári diák mindegyike éremmel tért haza.
A szombat délelőtti számításos és mérési feladatsorokból álló megmérettetés után a versenyzők délután a Vadasparkba látogattak el, este pedig érdekes fizika kísérleti bemutatón vettek részt.
Eredmények:
Rónaszéki korcsoport:
III. díj: Márton Norbert, Kőszegi Szabolcs, Kőszegi Gergő
II. díj: Szabó Bence Bálint
Bolyai korcsoport
III. díj: Sarkadi Balázs
II. díj: Ulrich Kata (valamennyien az APOK Belvárosi Ált. Isk. Tagint. tanulói)
I. díj: Nemes Boldizsár (József Attila ÁMK)
Felkészítő munkája elismeréseként Embersitsné Bóta Éva tanárnő I. díjban, valamint „Legeredményesebb felkészítő tanár” különdíjban részesült.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi
Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!
2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.

