Hírek
2018. Május 15. 14:03, kedd |
Belföld
Forrás: mti
Idén is különlegesen telik a Pünkösd Hollókőn
Pünkösd vasárnapján a népszokásokat idézik fel a világörökségi Hollókőn, így az áldásosztást vagy a pünkösdi király választást, hétfőn pedig várjátékkal várják a Nógrád megyei faluba látogatókat
látogatókat - tájékoztatta az MTI-t a Hollókői Világörökség-kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója.
Kelecsényi Péter elmondta: a húsvét mellett a pünkösdre készülnek legjobban a hollókőiek, ezen az ünnepen emlékeznek meg arra, hogy a húsvét utáni ötvenedik napon a Szentlélek kiáradt az apostolokra. Ezt az ünnepet nagy becsben tartják a mélyen katolikus palócok is - tette hozzá.
Hollókő ófalujában vasárnap egész napos programmal várják a látogatókat. Lesz pünkösdi áldásosztás, néptánc-oktatás, kézműves és gasztronómiai vásár. Tartanak népzenei koncerteket, és lehet nevezni a Hollókő Pünkösdi Királya cím elnyerésére is, a versenyben népi ügyességi feladatokat kell teljesíteni.
Az ófalu udvaraiba betérők részt vehetnek népviseletbemutatón, de be is öltözhetnek népviseletbe és megtanulhatják a jellegzetes viseletek elkészítésének rejtelmeit: a lajbi pitykézését vagy a rakott- és vasalt szoknyakészítés. Lesz olyan udvar, ahol a keresztszemes hímzést, máshol a palóc népdalgyűjtéseket mutatják be az érdeklődőknek.
A palóc játszóházban egész napos népi játszóudvar várja a gyerekeket, a családokat pedig táncház a Kazár Táncegyüttessel az alsó kútnál.
A vasárnapi programban ezzel párhuzamosan a Pajtaárok Nagyszínpadon a Hollókői Néptánccsoport és a Kazár Táncegyüttes lép fel, előadásukat a Folt Zenekar népi koncertje követi.
Hétfőn a végvári időszakot és a kuruc-labanc korszakot idézi fel a Pünkösdi Várjáték Hollókő egyedülálló középkori várában, a vár előtti téren, valamint a portyázó csapatoknak köszönhetően az Ófaluban is.
Az Egri Vitézlő Oskola tagjai fegyveres bemutatót tartanak, a zenészek pedig különböző időpontokban muzsikálnak a várban.
A Balassi Bandérium vár előtti táborában sátrakkal, ágyúkkal, puskákkal, fegyverállványokkal várják az érdeklődőket. A tábori életbe mindenki be is kapcsolódhat, lehetőség lesz fegyverekkel gyakorolni, beöltözködni. Szent László Vitézei a faluban portyáznak labancokként, hogy azután, számos ágyúdörrenéssel kísérve, összecsapjanak a várnál az őket üldöző kurucokkal.
A Jász Múzeumért Kulturális Alapítvány tagjai kézműves foglalkozásokat tartanak Hollókőn, a nap végén pedig az összes résztvevő segítségével ostromjátékban vehetnek részt a látogatók, amit a győztesek lakomája követ.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
OGY - Benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot a nemzetgazdasági miniszter
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter benyújtotta a 2026. évi költségvetési törvényjavaslatot kedden Budapesten az Országgyűlésnek. A javaslatot Kövér László, az Országgyűlés elnöke vette át.
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
Nagy István: zajlik az érintett telepek teljes mentesítése és ha nem lesz újabb fertőzés, akkor heteken belül feloldhatják a korlátoz�
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
NGM: a hazai üzemanyagárak jelentősen kedvezőbbek a szomszédos országok átlagánál
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) legfrissebb adatai alapján Magyarországon az üzemanyagárak áprilisban is érdemben kedvezőbbek maradtak a szomszédos országok átlagánál
2025. Május 07. 06:00, szerda | Belföld
Árréskorlátozást vezetne be a kormány a háztartási cikkeket árusító boltokra
A kormány szerdán tárgyalhatja, csütörtökön pedig várhatóan elfogadhatja azt az előterjesztést, amely árréskorlátozást vezetne be a háztartási cikkeket árusító boltokban május közepétől szeptember elejéig