Hírek
2024. Április 12. 15:19, péntek |
Helyi
Forrás: Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság
Idei második ülését tartotta a Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum
Az idei évben második ülését tartotta meg április 10-én délelőtt a Dombóvári Kábítószerügyi Egyeztető Fórum.
A rendezvényt Gábor Zoltán r. alezredes KEF társelnök nyitotta meg. Az eseményen részt vett dr. Bognár Szilveszter r. ezredes, a Dombóvári Rendőrkapitányság vezetője és Pintér Szilárd, Dombóvár város polgármestere is.
Ebben a tanévben, a Dombóvári Tolna Megyei Szakképzési Centrum Apáczai Csere János Technikumának 14 diákja vett részt kortárs képzésen, melyet a Dombóvári Rendőrkapitányság munkatársai tartottak.
A februárban indított, hét alkalomból álló képzés áprilisban vizsgával zárult. A diákok a tanfolyam sikeres elvégzéséről kapott tanúsítványt és egy-egy KEF formapólót ünnepélyes keretek között vehették át az ülésen.

Dr. Bognár Szilveszter r. ezredes, kapitányságvezető is köszöntötte a megjelenteket, megköszönve a kortárs oktatóknak a programban való részvételt. Kiemelte a kortárs képzés, valamint a kortárs oktatók segítségének fontosságát, mellyel a rendőrség munkáját támogatják.
Az ülés második felében a Fórum tagjai a 2024. június 13-ra tervezett Kábítószer Ellenes Nap programjáról egyeztettek.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.
2025. December 01. 09:00, hétfő | Helyi
Fotózkodj az igazi Mikulással Dombóváron!
December 6-án, 14 órától a dombóvári művelődési ház aulájában!

