Hírek
2019. Május 18. 11:03, szombat |
Külföld
Forrás: Járai Judit, az MTI tudósítója jelenti:
Húsz év börtönbüntetésre ítélték a CIA egyik korábbi munkatársát
Húsz év börtönbüntetésre ítélte egy virginiai szövetségi bíróság pénteken a 62 éves Kevin Malloryt, a CIA egyik korábbi munkatársát, mert Kínának kémkedett.
Mallory ellen tavaly emeltek vádat, mert 25 ezer dollár ellenében titkosított dokumentumokat adott át kínai partnereinek. 2017-ben a chicagói nemzetközi repülőtéren bukott le, amikor Sanghajból visszatérve 16 500 dollárt találtak nála, amelynek kivitelét előzetesen nem jelentette be, eredetére pedig nem tudott magyarázatot adni.
A volt CIA-alkalmazottat még a kémtevékenysége kezdetén leleplezték. Helyzetét súlyosbította például, hogy a kínaiaktól kapott Samsung okostelefonján a nyomozók olyan üzenetváltásokat találtak, amelyek egyértelműen bizonyították, hogy pénzért kémkedett. Mallory ugyanakkor a nyomozás során együttműködött az amerikai hatóságokkal, teljesen feltárta kínai kapcsolatrendszerét.
A tárgyalás zárt ajtók mögött zajlott, a kínaiaknak átadott információk mibenlétéről sem a bíróság, sem az ügyvédek nem tájékoztatták a közvéleményt. Az amerikai sajtóban megjelent értesülések szerint a védőügyvédek azzal érveltek, hogy az átadott információk értéktelenek voltak, míg a vád képviselője szerint ezek segítségével a kínaiak beazonosíthattak fedésben dolgozó CIA-munkatársakat.
Az ügyész életfogytig tartó, a védelem pedig tízévi börtönbüntetést kért a vádlottra.
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 28. 17:25, szerda | Külföld
Súlyosan megsebesített egy medve egy nőt Szlovéniában
Barnamedve támadt rá egy nőre, és súlyosan megsebesítette Szlovéniában, a fővárostól, Ljubljanától mintegy tíz kilométerre délkeletre fekvő Skofljica külvárosában, egy erdőszélen - közölte szerdán a ljubljanai rendőrség.
2025. Május 27. 07:57, kedd | Külföld
Rendőrség: nem terrorcselekmény történt Liverpoolban, 27 sérültet vittek kórházba
A rendőrség nem terrorcselekményként kezeli a Liverpool futballcsapatának hétfői esti bajnoki győzelmi parádéján történt incidenst. Az északnyugat-angliai nagyváros központjában autó hajtott az ünneplő tömegbe.
2025. Május 26. 08:58, hétfő | Külföld
Donald Trump július 9-ig elhalasztotta az Európai Unióval szemben kilátásba helyezett vám bevezetését
Donald Trump július 9-ig elhalasztotta az Európai Unióval szemben kilátásba helyezett vám bevezetését, miután telefonon beszélt az Európai Bizottság elnökével
2025. Május 25. 04:00, vasárnap | Külföld
Az emberek és a medvék együttéléséről világosítja fel a helyieket a lengyel tátrai nemzeti park
Az emberek és a medvék együttéléséről szóló előadássorozatot szerveznek a lengyel Tátra térségében élő, a vadállatok \"látogatásaival\" szembesülő lakosok számára - közölték a Tátrai Nemzeti Park (TPN) honlapján.