Hírek
2023. Március 31. 21:21, péntek | Helyi
Hét év után ismét elindult az Ötórai tea beszélgetéssorozat
Miszlai József tanár urat Markovits Magdolna - volt kollégája - kérdezte gyerekkoráról, iskolás éveiről és a szakmáról.
Nagyon jó hangulatban telt a délután barátok, tanítványok, pedagógus kollégák és edzők társaságában a Majoros Galériában.

Megtudtuk, hogy apjához hasonlóan rendkívül jó memóriával áldotta meg a Jóisten, évszámok, nevek, helyszínek, mindenre pontosan emlékszik. A program első felében a család, az iskolás évek kerültek előtérbe. Nem volt egyszerű gyerekkora, többször idézte Az ember tragédiájából „Küzdj, és bízva bízzál!” gondolatot, amely mottó végig kísérte életét, 2007-ben betegségét. A Pannonhalmi Bencés Gimnázium után levelező tagozaton először a pécsi tanítóképzőt végezte el történelem-testnevelés szakon, majd a Testnevelési Főiskolát. Mellette már tanított, mindjárt alkalmazta a tanult ismereteket: Kurdon, Újdombóváron Bodai tanár úr mellett, majd az Apáczai Szakközépiskolában.
A második részben az est háziasszonya kiemelte, hogy rendkívül erős a testnevelői szakma Dombóváron. Számos sportág meghonosítása, majd sikerei fűződnek a múlt század második felében egy-egy testnevelő tanár nevéhez; Bodai Józsefhez a szertorna, Karászi Imréhez az atlétika és kézilabda stb. Majd újabb generációk folytatták a kiváló munkát: Szuprics János, Tarr Imre, Kovács László, Várnai Kati néni, Dékány házaspár, Miszlai József és barátja Szebeni tanár úr. Majd Kovács Béla, Fazekas Gáspár, akikkel egyetértésben szervezték a versenyeket, komoly együttműködés folyt a tehetségek felkarolásában, fejlesztésében is. Ennek a munkának köszönhetően folyik most is a közel harminc sportszervezetben kiváló utánpótlásnevelés, büszkélkedhet városunk országos bajnokokkal. olimpikonokkal.
A rendezvény végén számos érdekes fotó került a publikum elé, sőt szertorna versenyekről, kézilabda mérkőzésekről videó részleteket is megtekinthettek a résztvevők.
Miszlai József számos elismerésben részesült, számára mégis a legértékesebb a tanítványai által adományozott díj. 2002-ben Dombóvár Város Elismerő Díszjelvényét vehette át.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi
Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!
2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.

