Hírek
2017. December 08. 08:09, péntek |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Harminc éves a dombóvári tűzoltólaktanya
A Dombóvári Katasztrófavédelmi Kirendeltség és a Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság múlt héten tartotta nyugdíjas találkozóját, melynek alkalmából a tűzoltólaktanya építésének harmincadik évfordulójáról is megemlékeztek.
A jeles évforduló alkalmából dr. Balázs Gábor tű. ezredes megyei igazgató tárgyjutalom elismerésben részesítette Szimon János nyugalmazott tűzoltó alezredest, aki a laktanya átadásának idején volt a dombóvári tűzoltóság parancsnoka. A rendezvény résztvevői egy rövid ünnepi műsort követően a Szabó Bence által összeállított, a laktanya építéséről szóló kisfilmet is megtekintették.
A dombóvári tűzoltók mindig is maguknak érezték a feladatot, és az elmúlt harminc év során folyamatosan karbantartották, szépítették, fejlesztették második otthonukat és környezetét. Idén a laktanya tetőszerkezetét, a konditermet és egyes helyiségeket újították fel, 2014-ben pedig az udvarban állítottak fel kondicionáló eszközöket, melyet rendszeresen használnak fizikai erőnlétük karbantartása érdekében.
Az évforduló arra is alkalmat adott, hogy megemlékezzenek Thész Antalról, aki rövid, tragikus véget ért élete során az egykori ódombóvári önkéntes tűzoltó egyesület meghatározó egyénisége volt, már egészen fiatal korától kezdve nagy érdeklődést mutatott a tűzoltói hivatás iránt. Tevékenységéről Csöglei Pista bácsi „Fejezet a dombóvári tűzoltóság 125 éves történetéből” című kötetében is megemlékezett. Thész Antal családja az ünnepségen egy festményt és egy Minimax tűzoltókészüléket ajánlott fel a Dombóvári Hivatásos Tűzoltóságnak.
A nyugdíjas találkozón közel félszáz egykori kollega és bajtárs jelent meg, ahol köszöntötték a kerek évfordulós születésnapjukat ünneplőket, majd a közös ebédet követően estébe nyúló, jó hangulatú beszélgetések során emlékeztek meg a régi szép időkről, az együtt töltött szolgálatokról, az emlékezetes beavatkozásokról.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi
Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!
2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.







