Hírek
2013. Február 23. 13:10, szombat |
Helyi
Forrás: Tóth Erzsébet
Hagyományőrző sváb disznóvágás Kaposszekcsőn
Kaposszekcső Község Német Nemzetiségi Önkormányzata 2013-ban is ragaszkodott a hagyományokhoz és megrendezte a sváb disznóölést.
Az állat feldolgozásának módja, a belőle készült ételek (pl prí), mind-mind a régi hagyományokhoz igazodtak.
Erre a jeles eseményre meghívták az általános iskola 2. osztályosait szüleikkel, akik közül többen boldogan fogadták el a meghívást. Míg a felnőttek az udvaron és a konyhában szorgoskodtak, addig a gyerekek különdöző "disznós" feladatokat oldottak meg osztályfőnökük Löblné Egyed Ilona és tanítójuk Horváth Katalin irányításával.
Amikor a sertés feldolgozása abba a fázisba ért, hogy ők is bekapcsolódhattak, részt vettek a munkában. Veszely István segítségével húst aprítottak, daráltak, kolbászt töltöttek. A végén ebédre meg is ették munkájuk gyümölcsét. Amikor elkészültek mindennel, étvágyhozónak játszottak egy jót az udvaron, sőt a régi népszokásra, a "nyársdugásra" is sor került.
Ennel lényege, hogy a disznóvágós házhoz fiatalok titokban egy nyársad dobnak, dugnak be, amire cédulára írt tréfás versikét írnak a bölléreknek. Jutalmul a háziak kolbászt, hurkát tűznek a bot végére is visszteszik oda, ahol találták. Jutalom a finom falat!
A vidám nap késői ebéddel zárult. A részt vevő gyerekek és felnőttek nagyon jól érezték magukat, újdonságokat hallhattak és közösségépítőnek sem volt rossz ez a délelőtt.
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi
Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!
2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.













