Hírek
2024. Május 31. 09:00, péntek |
Helyi
Forrás: Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság , fotó: Wikimedia
Ereszcsatornás csalások Tolna vármegyében
Négy eljárás is folyik házaló ereszcsatornás csalások miatt Tolna vármegyében.
Május közepén egy nap két helyre is becsöngettek Dombóváron egy ismeretlen csapat tagjai, akik az ereszcsatorna cseréjét ajánlották az ott lakóknak.
Az első alkalommal a házigazda nem szerette volna megrendelni a munkát, de a „vállalkozó” rábeszélte, hogy jutányos áron mégis csináltassa meg. A feljelentés adatai szerint 15 ezer forint/folyóméterben állapodtak meg, anyagköltséggel, munkadíjjal együtt. A munkások összesen négy méter szakaszt cseréltek ki, ezért 120 ezer forintot kértek, megduplázva az eredeti árat.
Innen egy másik dombóvári házhoz mentek, ahol már 10 méternyi ereszcsatorna helyére kerültek új elemek. Ott is az eredetileg ajánlott díj többszörösét, 480 ezer forintot kértek volna. Mivel a munkát nem fejezték be, a tulajdonos 150 ezer forintot adott át nekik, amit keveselltek ugyan, de távoztak.
Áprilisban egy idős nagymányoki férfi udvarára ment be egy társaság, szintén csatornás vállalkozóknak mondták magukat. Megállapodtak a teljes szakasz cseréjében, de csak a munka egy részét végezték el, 12 métert cseréltek ki, amiért 3 millió forintot kértek a házigazdától, aki a felét helyben kifizette, a többit a bankból kellett kivennie. A munkások készségesek voltak, elvitték a közeli városban lévő pénzintézetbe, majd haza. A tulajdonos később jött csak rá, hogy becsapták.
Egy Pakshoz közeli településen még februárban károsítottak meg egy idős asszonyt a csatornások. Sietősen felmérték az ingatlant, majd kicserélték a 66 méternyi csatornát, amiért 2,3 millió forintot kértek. Az előzetesen kialkudott ár sem volt olcsó, de annak nagyjából a dupláját fizettették ki a tulajdonossal.
Felhívjuk a figyelmet, hogy a házalók a bejegyzett, engedéllyel rendelkező, számlaképes szakembereknél sokszor jóval drágábban dolgoznak, ráadásul semmilyen elérhetőséget nem hagynak, szerződést nem kötnek, így a garanciális javítások sem kérhetők számon rajtuk.
A csalók főként idős embereket károsítanak meg. Vigyázzunk rájuk, hogy minél kevesebben váljanak a jóindulatukat, hiszékenységüket kihasználó csalók áldozatává!
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi
Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!
2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.

