Városlista
2024. május 9, csütörtök - Gergely

Hírek

2011. Január 24. 20:39, hétfő | Helyi
Forrás: A szervezők

EDRAKAT: nyertek az Elszármazottak

EDRAKAT: nyertek az Elszármazottak

Először és - jobban belegondolva - egyben utoljára rendezték meg január 22-én az Első Dombóvári Regionális Amatőr Kosárlabda Tornát, azaz az EDRAKAT-ot. Az amatőr Városi Bajnokságban játszó négy helyi csapat mellett egy tamási és egy

A mindent vivő Elszármazottaktól legkevésbé a Kövér Egér tudott kikapni, rögtön az első csoportmeccsen. A második csoportellenfelüknek, a Tabnak már nem sok esélye volt az Elszármazottak ellen, akiknekaz első helyért a másik ágon veretlen Kanárikkal kellett megküzdeniük. Őket végül kilenc ponttal múlták felül, és nyerték meg az első regionális dombóvári amatőr tornát. Kíváncsian várjuk, vajon hogyan alakulnak majd a dolgok a MáDRAKAT-on. Addig is köszönjük a szervezők beszámolóját.

Az „A” csoport eredményei:

Elszármazottak – Kövér Egér

51-45

Tab – Kövér Egér

33-38

Elszármazottak – Tab

86-44


A „B” csoport eredményei:

Kanárik – Fapuma

50-40

Tamási – Fapuma

54-43

Kanárik – Tamási

64-45


A helyosztók eredményei:

A3 Tab – B3 Fapuma

37-27

A2 Kövér Egér – B2 Tamási

44-57

A1 Elszármazottak – B1 Kanárik

58-49


A végeredmény:

1. Elszármazottak
2. Kanárik
3. Tamási
4. Kövér Egér
5. Tab
8. Fapuma

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 09:34, szerda | Helyi

Szúnyoggyérítést végeznek Dombóváron

Dombóvár területén földi úton történő szúnyoggyérítés kerül elvégzésre megelőzés céljából. Majd tervezetten egy hónapon belül megismétlésre kerül.

2024. Május 07. 08:24, kedd | Helyi

Dombóvár egyik legnagyobb sportolójára emlékeztek

Buzánszky Jenő 99 évvel ezelőtt, 1925. május 4-én született Újdombóváron.

2024. Május 06. 08:15, hétfő | Helyi

Szivárvány Óvoda családi délután a klímavédelem jegyében

A Dombóvári Szivárvány Óvoda családi délutánt tartott a klímavédelem jegyében április 26-án.

2024. Május 02. 19:48, csütörtök | Helyi

Az Evangélikus Művészeti Iskolák II. Országos Találkozóját tartották Dombóváron

A Dombóvári Evangélikus Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola szervezésében rendezték meg az Evangélikus Művészeti Iskolák II. Országos Találkozóját a Dombóvári Művelődési Házban.