Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2012. Május 24. 23:00, csütörtök | Helyi
Forrás: MTI

Döntött a testület: összeférhetetlen a polgármester tisztsége

Döntött a testület: összeférhetetlen a polgármester tisztsége

A dombóvári képviselő-testület csütörtöki, zárt ülésén úgy döntött, Szabó Loránd független polgármester tisztsége összeférhetetlen azzal, hogy jogerősen elítélték.

A döntésről Kerényi Zsolt (Fidesz-KDNP) alpolgármester tájékoztatta az MTI-t, egyben közölte, Szabó Loránd nem vette át a helyszínen a határozatot.

A fideszes többségű testület egy háromtagú eseti bizottság vizsgálata után mondta ki az összeférhetetlenséget, mert Szabó Lorándot a Kúria 2012. januárban felbujtóként elkövetett sikkasztás miatt jogerősen két év, három évre felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte, egyben előzetes mentesítést adott számára.
A polgármester azzal követte el a bűncselekményt, hogy 2003-ban és 2004-ben testületi felhatalmazás nélkül utasította a hivatal pénzügyi vezetőjét 211 millió forint átutalására önkormányzati cégeknek.

Nagy Roland, a testület Fidesz-frakciójának vezetője a csütörtöki ülés után az MTI-nek azt mondta: a bizottság a jogszabályokra, ügyvédi állásfoglalásra és saját erkölcsi megítélésére hagyatkozva állapította meg az összeférhetetlenséget.
A frakcióvezető közlése szerint a testület határozatot hozott arról is, hogy Szabó Loránd május 29-től június végéig szabadságát tölti. Mint mondta, a munkáltató, a képviselő-testület meghatározhatja a polgármester éves szabadságolási tervét, amitől a város vezetője negyven százalékban eltérhet.

Szabó Loránd a tisztségéről hozott döntést követő nyilvános ülésen kijelentette: vitatja az összeférhetetlenséget, amely - álláspontja szerint - az előzetes mentesítés miatt nem áll fenn. Közölte azt is, hogy nyolc napon belül a Szekszárdi Törvényszékhez nyújt be fellebbezést."Dombóvár érdekében továbbra is végzem a munkámat" - jelentette ki.

A szabadságáról szóló döntéssel kapcsolatban a távirati irodának elmondta: a határozat végrehajtását polgármesteri jogkörénél fogva felfüggeszti.
"Nem lehet polgármestert kényszerszabadságra küldeni, amikor nincs alpolgármester" - jegyezte meg Szabó Loránd, aki Kerényi Zsolt alpolgármesteri jogkörét 2011. május 26-án megvonta.

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi

Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!

2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.

2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi

Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!

Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!

2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi

Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!

Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon

2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi

Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli

A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.