Hírek
2018. Május 15. 09:04, kedd |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Dombóvári tűzoltók elismerése Szent Flórián Napon
A Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a Tolna Megyei Tűzoltó Szövetség, Fadd önkormányzata, valamint a Faddi Önkéntes Tűzoltó Egyesület május 12-én ünnepelte Faddon a megyei Flórián napot,
valamint a Faddi ÖTE alapításának 125. évfordulóját.
A Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének ünnepe alkalmából tartott egész délelőttös rendezvény a tűzoltószerek felvonulásával vette kezdetét, melynek során a faddi, illetve a házigazda meghívását elfogadó önkéntes egyesületek tűzoltószerei szirénázva vonultak végig a község utcáin. A felvonulást szentmise követte, melynek során az ÖTE zászlójának megszentelésére is sor került. A mise után a díszes menet a meghívott vendégekkel és a település lakóival közösen az egyesület szertára felé vette az irányt, ahol az udvaron felállított, a Gyergyóalfalu Önkéntes Tűzoltó Egyesülete által az évforduló alkalmából adományozott kopjafa megáldása és koszorúzás következett.
Az ünnepség a helyi művelődési házban folytatódott, ahol ünnepi beszédek hangzottak el és elismeréseket adtak át.
A Tolna Megyei Tűzoltószövetség Díszérmet adományozott Savanyu Norbert István tű. századosnak, a Dombóvári Hivatásos Tűzoltóparancsnokság szolgálatparancsnokának.
Dombóvár Város képviselőtestülete a tűzvédelmi területén végzett példaértékű, lelkiismeretes, áldozatos szakmai munkájának elismeréseként pénzjutalomban részesítette
− Tóth Árpád tű. főtörzsőrmestert, a Dombóvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különleges szerkezelőjét
− Varga János tű. főtörzsőrmestert, a Dombóvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különleges szerkezelőjét
− Wolf János tű. főtörzsőrmestert, a Dombóvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különleges szerkezelőjét.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi
Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!
2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.

