Hírek
2018. Október 16. 17:26, kedd |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Dombóvári származású költő kötetét mutatták be
Az Országos Könyvtári Napok keretében október 5-én szülővárosában mutatta be a „Tejsav” címet viselő második verseskötetét a dombóvári születésű Balaskó Ákos.
A most 34 éves költő 2013-ban érdemelte ki az N&N Galéria Alapítvány által alapított Petri György-díjat, ami a tehetséges fiatal irodalmárok elismerésére szolgál. „A gépház üzen” című első verseskötetét 2014-ben jelentette meg a Magvető Kiadó, mely nemrégiben a másodikat is piacra dobta. A „Tejsav” egy igazi szerves líra, amely napjainknak a leggyakoribb lélektani problémáját – a kiégést – állítja a könyv középpontjába. Erről beszélgetett Albrecht Ferenccel, a helyi Illyés Gyula Gimnázium magyar nyelv és irodalom tanárral Balaskó Ákos, aki az utóbbi időben az általa elnyert Móricz Zsigmond-ösztöndíjnak köszönhetően egy olyan szabadon felhasználható időkeret kapott, amikor csak az új kötet megírásával foglalkozott.
– A kiégés folyamatát nagyon különböző helyzetekben és szerepekben lévő lírai elbeszélők mutatják be, pontosan azért, hogy a koncepció ne fulladjon unalomba – emelte ki a Földi István Könyvtárban tartott bemutatón az alkotó.
A költő tűéles pontossággal veszi végig egy harminc-egynéhány éves fiatal személyiségének a széthullását és a lehetséges visszaépülését. Balaskó Ákos költészete részletekből, apró megfigyelésekből építkezik, úgy kapcsol össze metaforákat és motívumokat, mintha molekulák lennének, amelyek hatnak egymásra.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi
Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!
2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.

