Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2014. Május 05. 22:57, hétfő | Helyi
Forrás: Dombóvári Művelődési Ház

Dombóvári siker a „Kultúrházak éjjel-nappal” 2014. évi országos rendezvénysorozathoz kiírt pályázaton

Dombóvári siker a „Kultúrházak éjjel-nappal” 2014. évi országos rendezvénysorozathoz kiírt pályázaton

A három kategóriában kiírt pályázaton „Az én kultúrházam” témában dombóvári nevező is volt, aki a város művelődési háza tájáról adott országos tudósítást.

„A pályázat célja: Megmutatni a látogatók írásai által azt, hogy milyen szerepe lehet a közművelődési feladatokat ellátó intézményeknek az emberek életében. Az írások szólhatnak például közösségekben átélt eseményről, generációk közötti találkozásról, az alkotót, mint látogatót ért egyéb meghatározó élményről.” (részlet a pályázati kiírásból)

A nemes „verseny” 102 pályázó részvételével zajlott, melyre a Szépteremtő Kaláka nevében Csík Mária is benyújtotta írását. Az első három helyezett kiemelése mellett a zsűri két különdíjat is kiosztott, mely egyikét a dombóvári tanítónő nyerte el.

A díjátadásra 2014.április 16-án került sor az Emberi Erőforrások Minisztériuma Akadémia utcai épületének Tükör termében, ahol a dombóvári Művelődési Házban működő Szépteremtő Kaláka képviseletében Csík Mária és Dr. Pappné Farkas Gabriella is részt vett. A díjakat Hammerstein Judit kultúrpolitikáért felelős helyettes államtitkár és Sajó Attila, a Magyar Népművelők Egyesületének elnöke adta át. A pályaműveket az MNE kiadványban jelenteti meg.

A nyertes írás a Szépteremtő Kaláka kialakításáról és az ott folyó munkáról szól. A pályázaton nyert összeget a szerző a Kalákában folyó gyermekfoglalkozások céljaira ajánlja fel.

Kapcsolódó galéria

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi

Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!

Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!

2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi

Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!

Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon

2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi

Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli

A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.

2025. December 01. 09:00, hétfő | Helyi

Fotózkodj az igazi Mikulással Dombóváron!

December 6-án, 14 órától a dombóvári művelődési ház aulájában!