Városlista
2025. augusztus 13, szerda - Ipoly

Hírek

2018. November 09. 08:00, péntek | Helyi
Forrás: Dombó Média

Dombóvári győzelem Bátaszék ellen

Dombóvári győzelem Bátaszék ellen

A Tolna megyei I. osztályú férfi bajnokság 7. fordulójából a Bátaszéki SE csapatának Magyar Kupa-elfoglaltsága miatt halasztott mérkőzését pótolta a Dombóvári FC alakulata november 7-én a Szuhay Sportcentrumban.

A hazaiak nélkülözni voltak kénytelenek a kiállítás miatt eltiltott Keczeli Krisztián, a sérült Varga Bence és Balogh Szabolcs, valamint a munkahelyi elfoglaltsága miatt távol lévő Czifra Viktor szolgálatait, Pál Dániel igazoltan hiányzott, sőt Kardos Ernő is a kispadon ült edzőként, viszont Nagy Dominik először volt az emiatt alaposan felforgatott kezdőcsapat tagja.
A Magyar Kupa-sorozat során a Bátaszéki SE gárdája bejutott az ország legjobb 64 együttesének mezőnyébe, ám ott hazai pályán 7:1-es vereséget szenvedett az Újpest FC legénységétől szeptember 22-én, amikor a megyei pontvadászatban a dombóváriakkal kellett volna játszania.
Az elhalasztott találkozó elején jobbára a vendéglátók kezdeményeztek akciókat, a látogatók minden energiájukat a védekezésre fordították, úgy tűnt, hogy ők ezúttal lemondanak a támadásvezetések lehetőségéről. A házigazdák mezőnyfölénye a 19. percig meddőnek bizonyult, ekkor azonban Jenei Bálint iramodott meg a jobb oldalon és az alapvonal közeléből középre passzolt labdáját Horváth Árpád az ötösről nem sokkal perdítette a kapu mellé. A 37. percben aztán ritkán látható bombával megszerezte a vezetést a DFC csapata: Kovács Attila 20 méterről középről eleresztett lövésével „kipókhálózta” a kapu bal felső sarkát. A vezetés megnyugtatta az otthonukban pályára lépő fiúkat, akik közül 5 perccel később Bán Csaba végzett el jobb oldalról egy 25 méteres szabadrúgást, mely után a „bőr” csak centiméterekkel kerülte el a kapu jobb alsó sarkát. A szünetre a dombóváriak 1:0-s előnyével vonultak az öltözőbe a riválisok.
A térfélcserét követően az 54. percben Kovács Attila szépen ugratta ki a hátvédek között középen kibújó Jenei Bálintot, aki 14 méterről ügyesen átemelte a rárontó portás felett a labdát, ami aztán a hálóban kötött ki. A második gól után 20 perccel Androsics András jól passzolt a bal oldalon megiramodó Mészáros Tibor elé, ő szinte az alapvonalig vitte a labdát, amit aztán a kapus lába mellett elgurítva megszerezte alakulata harmadik találatát. Ekkor mindkét oldalon több cserével frissítettek a trénerek. A 88. percben Martinka Dániel egy remek kényszerítőzés után balról 14 méterről lőtt, de a bátaszékiek portása remek reflexszel hárított. A meccs ráadásban még egy veszélyes helyzet adódott a vendégek 16-osán belül: egy jobb oldali szögletet követően Kardos Ernő középről 9 méterről fejelt, a labda alig kerülte el kívülről a jobb oldali kapufát.
A Dombóvári FC legénysége megérdemelte gyűjtött be a 3:0-s győzelemért járó három pontot a bátaszékiekkel szemben, akik a nagyobb arányú vereség elkerülése érdekében mindkét félidőben megszállták saját térfelüket és a „sündisznó-állásból” csak nagyon ritkán bontakoztak ki.

7. forduló eredménye:
Dombóvári FE - Bátaszéki SE 3:0
Dombóvár: Iványi - Szekeres, Tieger, Martinka - Mészáros, Bán, Androsics, Nagy D., Kovács A., Jenei - Horváth Á.
Góllövők: Kovács A., Jenei, Mészáros

Címkék: DFC, foci

Ezek érdekelhetnek még

2025. Augusztus 11. 15:13, hétfő | Helyi

Termőre fordult a göllei kertészmérnök által nemesített szőlő

A Gölle könnyei szőlőfajtát a Budapesten élő, 1933-ban Göllében született Dr. Sipos Lajos gépész- és kertészmérnök, nemesítő állította elő, aki a dombóvári gimnáziumban érettségizett 1951-ben.

2025. Augusztus 11. 10:08, hétfő | Helyi

Már lehet szavazni, hogy melyik dombóvári szervezet kapja a támogatást

Augusztus 20-tól egy teljes éven át minden eladott „Dombóvár Kenyere” után 20 Ft gyűlik egy helyi civil szervezet számára, de hogy melyik szervezet kapja, azt Önök dönthetik el.

2025. Augusztus 08. 15:24, péntek | Helyi

Durva gyorshajtókat mért a traffipax Dombóváron

Több, mint a megengedett legnagyobb sebesség duplájával közlekedett egy autós augusztus 6-án délután Dombóvár külterületén.

2025. Augusztus 07. 08:00, csütörtök | Helyi

Minden generációnak felelőssége továbbvinni az olyan életművet, mint Ujváry Lajos festőé

A kápolnásnyéki Halász-kastélyban, nyílt meg az Ujváry Lajos 100 - A Kisképző legendás festő tanára című kiállítás.