Hírek
2016. Szeptember 28. 09:31, szerda |
Helyi
Forrás: Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság
Diáktűzoltók versenyeztek Kurdon
Tizenkettedik alkalommal rendezte meg a Kurdi Önkéntes Tűzoltó Egyesület és a Tolna Megyei Tűzoltószövetség a Tűzkakas Diáktűzoltó Versenyt pénteken.
A versenyre idén 13 csapat nevezett, akik Tamásiból, Bonyhádról, Zombáról, Gyulajról érkeztek a házigazda kurdiak mellett.
Az idei verseny megemlékezéssel kezdődött, a közelmúltban elhunyt bajtársakra emlékeztek a kurdiak. A megnyitót követően tizenhárom izgalmas és mozgalmas feladat várt a csapatokra. ELméleti és gyakorlati tudásukra egyaránt szükségük volt a versenyzőknek, volt tűzoltó totó, elsősegélynyújtás, vizes flipper, célba lövés vízsugárral. A pokoli torony elnevezésű feladatnál tésztából kellett tornyot építeni, ami pénteken az eddigieknél is jobban sikerült, 110 centiméteres tornyot tudott összerakni a legügyesebb csapat.
A házigazdák nem találtak legyőzőre, az első helyet a fiúknál a Rágyújtok nevű csapat, a lányoknál a Tüzes cicák szerezték meg.
Micimackót minden évben meg kell menteniük a csapatoknak, az idei versenyen a Tolna Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság különdíjat ajánlott fel a legjobb macimentő csapatoknak, ezt a Rágyújtok és a Tamási Tüzek nevű csoport nyerte. A díjat Nagyné Borbandi Judit tű. ezredes, gazdasági igazgatóhelyettes adta át a nyertes csapatoknak.

Képek: Nagyné Borbandi Judit tű. ezredes
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi
Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!
2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.

