Hírek
2018. Június 18. 08:40, hétfő |
Helyi
Forrás: Dombó Média
Debrecenben is sikeresek voltak a dombóvári „Mákvirágok”
A XXVII. Weöres Sándor Gyermekszínjátszó Fesztivál országos találkozójára meghívást kapott a József Attila Általános Iskola „Mákvirágok” csoportja is.
A június második hétvégéjén Debrecenben lebonyolított megmérettetésre a kistérségi, a megyei és a regionális versenysorozat legjobbjait invitálták a szervezők. A hazai, valamint Szlovákia, Erdély és Szerbia magyarlakta településein működő oktatási intézmények diákcsapatai a „cívis város” Csokonai Színházában és Vojtina Bábszínházában mutatták be előadásaikat.
Az újdombóvári alapfokú oktatási intézmény tanulói a Szalainé Balogh Erika által színpadra állított „Ki vagyok? Kivagyok!” című darabot vitték a június 8. és 10. között megrendezett seregszemlére. A produkciót a közönség vastapssal jutalmazta, a színházi szakemberekből és a diákból álló zsűri is elismerően nyilatkozott róla.
A fiatalok a sikeres szereplés mellett csodálatos élményekkel gazdagodtak a táncházzal, koncertekkel, színházi előadásokkal és bábjátékokkal fűszerezett fesztiválon.
A József Attila Általános Iskola társulatának részvételét Dombóvár Város Önkormányzata, a Pasha Kft. és a Tarr Kft. támogatta.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi
Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!
2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.

