Hírek
2013. Február 12. 13:18, kedd |
Helyi
Forrás: Tóth Erzsébet
Csendéletek, tájképek...
2013. február 9-én tartották a kaposszekcsői Közösségi Házban Schön Brigitta kiállításának megnyitóját.
Az alkotó így mutatkozik be.
A nevem Schön Brigitta, 1991-ben születtem Dombóváron. Már kisgyermekkorom óta szerettem rajzolni, festeni és ezt ki is fejeztem kisebb alkotásaimban.
Középiskolai tanulmányaim mellett folyamatos jártam külön tanárhoz, hogy fejlesszem kézügyességem, meglévő tudásom. Ekkor már szerencsém volt kisebb csoportos kiállításokon megmutatni munkásságomat.
Középiskolai tanulmányaim után Alkalmazott Grafikai szakot végeztem Budapesten.
Első önálló kiállításom a kaposszekcsői Közösségi Házban került megrendezésre 2009-ben. Most ismét lehetőségem nyílik, hogy bemutathatom munkásságomat, szintén a Közösségi Házban.
A kiállításon főleg azokat a munkáimat mutatom be, amiket az elmúlt pár évben alkottam. Bemutatok olyan munkákat, melyeket a tanulmányaim során, valamint szabadidőmben készítettem. A témák változóak, láthatóak csendéletek, tájképek, emberi alakokat, kutyákat ábrázoló képek, saját készítésű gyertyák.
Olyan munkák lettek összeválogatva, melyek valamilyen módon kifejeznek engem és bemutatják a munkásságomat.
Köszönöm azoknak, akik megjelentek a kiállítás megnyitóján.
A kiállítás február 22-ig látogatható az alábbi időpontokban:
Február 11. 13. 18. 20.: 17.00-19.00-ig
Február 12. 19. : 8.00-11.00-ig
Február 14. 15. 21. 22.: 16.00-18.00-ig
Várunk minden képzőművészetet, ifjú tehetséget szerető látogatót!
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi
Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!
2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.













