Hírek
2014. Január 11. 10:11, szombat |
Helyi
Forrás: dr. Kriston Vízi József
Aranymetszés Jégvirággal
Alig múlt el szilveszter éjjele, a Dombóvári Herbárium herbalistái ismét szép számmal jöttek össze, hogy meghallgassák Dr. Stettner Eleonóra tanszékvezető egyetemi docens, Matematika a növényvilágban című előadását.
Akadt olyan látogató, aki aggódott ( hogy „…jaj a matek milyen nehéz nekem!...”), de volt olyan is, aki először jött el, mondván, ha matematikáról lesz szó, szívesen hallgatja. Bármilyen hihetetlennek hangzik, az élő és élettelen világ, a tudományok és a művészetek kapcsolata leírható a matematika nyelvén is.
Ezúttal persze nem szigorú képletekről, egyenletekről volt szó. Az arany-arányról, a fraktálokról vagy épp a Fibonacci- számsorról valószínű, itt-ott már mindenki hallott. Vajon gondolnánk-e, hogy amit akár az épített környezetünkben, növény- és állatvilágban, akár művészetekben szépnek és harmonikusnak érzünk, azoknak nagy többségére érvényesek az említett matematikai arányok. Szemet gyönyörködtető fotókon láthattuk megelevenedni a zord képleteket, mint például a Nautilus-csigán a Fibonacci arányokat, a pagoda brokkolin a fraktálokat, vagy Leonardo da Vinci művein az aranymetszést.
A hónap növénye nem a téli hidegben, az ablakokon, jégkristályok fraktáljaiként megjelenő Jégvirág volt, hanem az azonos nevű, de meleget kedvelő, szárazságot jól viselő, valóságos növény. A Jégvirág a kutyatejfélék sok ezer fajtát számláló népes családjának tagja, éppúgy mint az elmúlt karácsonyi időszak kedvelt, szinte már jelképpé vált növénye a Mikulásvirág. A meleg éghajlatról származó növény a természetéből adódóan veti le ünnepi díszeit karácsony után, nem a helytelen gondozás miatt. Jó tudni, hogy a kutyatejfélék mérgező növények. Lakásban, kertben ügyelni kell arra, hogy kisgyermek, háziállat ne férjen hozzá.
A Dombóvári Herbárium február első péntekén újabb érdekes témával várja majd az érdeklődőket.
szöveg: Bordi Anna
fotók: Máté László
Kapcsolódó galéria
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.
2025. December 01. 09:00, hétfő | Helyi
Fotózkodj az igazi Mikulással Dombóváron!
December 6-án, 14 órától a dombóvári művelődési ház aulájában!





