Hírek
2017. Január 05. 07:36, csütörtök |
Belföld
Forrás: mti - fotó: dakar.hu
Africa Race - Szalayék a 15. helyen végeztek a harmadik szakaszon

A Szalay Balázs, Bunkoczi László kettős a 15. idővel teljesítette a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Africa Race nemzetközi terepraliverseny szerdai, harmadik szakaszát, az összetettben pedig a 13. helyen áll.
Az Opel Dakar Team szerdai tájékoztatása szerint ez volt a verseny egyik legfárasztóbb napja, a marokkói Tagounite és Assa közötti 525 kilométeres szakasz ugyanis homokdűnéken, kiszáradt folyómedren és kősivatagon is keresztülvezetett.
A Szalay, Bunkoczi kettős megúszta nagyobb problémák nélkül, fegyelmezetten autózott, és bár jó tempót diktált, nem vállalt fölösleges kockázatot. A pilóta elmondta, fennakadtak az egyik dűne tetején, így körülbelül tíz-tizenöt percet veszítettek.
Az Opel Dakar Team kamionos egysége, a Darázsi Zsolt, Szalai Norbert páros nem teljesítette az egész szakaszt, ugyanis félúton defektet kapott, és a kerékcsere közben komolyabb problémákra is fény derült.
"Észrevettük, hogy az egyik oldalon négy, a másik oldalon három laprugó eltörött. Így nem lehetett továbbmenni a versenypályán, mert félő volt, hogy kiszakad a komplett hátsó híd, ezért úgy döntöttünk, kimegyünk az aszfaltútra, és a kihagyott GPS-pontok miatti büntetéssel ugyan, de legalább folytatjuk a versenyt" - nyilatkozta Darázsi.
A viadal harmadik magyar egysége, a Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László kamionos trió negyedikként ért célba, összetettben pedig az ötödik helyről várja a folytatást.
A szerdai szakaszon ismét az orosz Vlagyimir Vasziljev, a kamionosoknál pedig honfitársa, Andrej Karginov volt a leggyorsabb. Mindketten megerősítették vezető helyüket.
A csütörtöki negyedik etap során az Assa és Remz el Quebir közötti 409,22 kilométeres távot teljesíti a mezőny.
Eredmények, 3. szakasz:
Tagounite-Assa (össztáv: 525,35 km, ebből szelektív szakasz: 433,07 km)
autósok:
------
1. Vlagyimir Vasziljev, Konsztantyin Zsilcov (orosz, Mini) 4:17:30 óra
...15. Szalay Balázs, Bunkoczi László (Opel Mokka) 49:07 perc hátrány
Az összetett állása:
1. Vasziljev, Zsilcov 9:06:04 óra
...13. Szalay, Bunkoczi 1:59:11 ó h.
kamionosok:
----------
1. Andrej Karginov, Andrej Mokejev, Dmitrij Nyikitin (orosz, Kamaz) 4:28:17 ó
...4. Kovács Miklós, Czeglédi Péter, Ács László (Scania) 1:23:03 óra hátrány
...Darázsi Zsolt, Szalai Norbert (MAN) időeredmény nélkül
Az összetett állása:
1. Karginov, Mokejev, Nyikitin 9:43:04 ó
...5. Kovács M., Czeglédi, Ács 2:36:15 ó h.
...Darázsi, Szalai egyelőre időeredmény nélkül
Ezek érdekelhetnek még
2025. Május 28. 17:16, szerda | Belföld
Új korszak elé néz a magyar kisipar
A globális kihívások és gyorsuló technológiai változások közepette is a magyar kisipar megerősítését sürgette Németh László,
2025. Május 28. 15:07, szerda | Belföld
Agrárkamara: a fiatal gazdáknak is elérhetővé teszik az ingyenes pályázatírási szolgáltatást
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a fiatal gazdáknak is elérhetővé teszi minden vármegyében az ingyenes pályázatírás szolgáltatását - közölte a köztestület szerdán az MTI-vel.
2025. Május 28. 12:04, szerda | Belföld
Latorcai Csaba: a Brüsszelt vezető baloldali elit gazdasági lehetőséget lát Ukrajnában
A Brüsszelt vezető baloldali elit igazából egy gazdasági lehetőséget lát Ukrajnában, és egy gazdasági érdekcsoportot kiszolgálva mindent elkövet azért, hogy Ukrajnát soron kívül vegyék föl az Európai Unióba
2025. Május 28. 10:05, szerda | Belföld
Szerdától három hétig burkolatot javítanak az M1-M7 autópályák szétválási csomópontjánál
Szerdától három hétig burkolatot javítanak az M1-M7 autópályák szétválási csomópontjánál Törökbálint térségében – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. kedden az MTI-vel.