Városlista
2025. december 5, péntek - Vilma

Hírek

2018. Január 26. 13:32, péntek | Helyi
Forrás: Arrabona Média

A White Elephant hivatása

A White Elephant hivatása

Egy kisebb ügyfélközpontú marketingcég is képes nagy dolgokat véghezvinni, csak úgy, mint egy óriás multi-vállalat, ahol több század dolgoznak, és ahol nem a személyközpontúságon van a hangsúly.

A White Elephant hitvallása az, hogy a nagyobb vállalatokkal ellentétben egy kreatív, kicsi, de ütőképes csapat jó eredményeket tud felmutatni, egyben az ügyfelekkel is könnyebben szót tud érteni. Egy kisebb ügyfélközpontú marketingcég is képes nagy dolgokat véghezvinni, csak úgy, mint egy óriás multi-vállalat, ahol több század dolgoznak, és ahol nem a személyközpontúságon van a hangsúly.

A cég egy egyszemélyes start-up-ból alakult 2012-ben, mára már nyolc főt számlál. Teljeskörű szolgáltatást nyújtanak, minden körülmény között az ügyfél szerepel az első helyen. A fő profil a kis- és középvállalkozás, így akkor tudnak igazán hasznosak lenni, ha a cég a célcsoportot nem tudja elérni, nem tudja, kik lennének azok, így a kihívás adott. A cég honlap fejlesztéssel és marketing kampányokkal foglalkozik, szociális média jelenléttel és fordítással tudja megszólítani, kiválasztani és meggyőzni a kívánt célcsoportot, kiváló eredményekkel. A marketing kampányokat nemcsak felépítik, de menedzselik, futtatják, korszerűsítik és módosítják azokat a felmerülő igények szerint. Videofilmek készítése, oktatás, online kampányok, fotózás, grafika, teljes körű arculattervezés is a profiljukhoz tartozik, mindenek előtt az ügyfél igényeinek figyelembe vételével. Útmutatást adnak a marketing állandóan változó, bonyolult világához, így az ügyfelek számára is könnyedén érthető lesz a folyamat, mindent professzionális és szakszerű módon kivitelezik. A blog azért jött létre, hogy bemutassa a cég sikereit, kudarcait, hasznos információkkal lássa el az érdeklődőket, ezáltal érdemesnek lesz visszatérni az oldalra. Amennyiben követni szeretnéd az oldalt, iratkozz fel a hírlevélre és kövesd a folyamatosan frissülő nagyrészt szakmai blogot.

A White Elephant-nál előre megtervezett design alapján a belső programozói weboldalak komplett elkészítését vállalják a szakemberek. Egyedi, igényekre szabott megoldásokkal és technikával biztosítják, hogy oldalak mindenekelőtt kellőképpen reszponzívak legyenek, melyekről előzetesen úgynevezett drótváz készül.

Címkék: marketing

Ezek érdekelhetnek még

2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi

Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!

2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.

2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi

Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!

Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!

2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi

Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!

Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon

2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi

Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli

A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.