Hírek
2020. Július 06. 15:47, hétfő |
Helyi
Forrás: Magyar Nemzet
A szeretet határtalan határa
Páratlan gyűjtemény látható a dombóvári Fekete István Múzeumban. - B. Orbán Emese írása Bodó Imre gyűjteményéről a Magyar Nemzet oldalán jelent meg.
Van úgy, hogy kidolgozott, nagy tervekkel indulok útnak, és a fele sem valósul meg, és van olyan, hogy hirtelen felindulásból kerekedek fel, és a végén szebben összeáll a történet, mint amikor felkészülök. Bár azt nem állítom, hogy semmit sem tudtam a dombóvári Fekete István Múzeumról és alapítójáról, Bodó Imre agrármérnökről, de a gyűjtemény, ami a Hóvirág utcában fogadott, felülmúlta minden elképzelésemet. Úgy éreztem, méltóbb módon nem is tudnék tisztelegni Fekete István emléke előtt az idei kettős évforduló kapcsán, mint hogy megosztom olvasóinkkal az élményeimet.
– Ezt a termet, ahol vagyunk, 1995. június 24-én adtuk át, 23-án volt az író halálának a 25. évfordulója, s abban az évben lett volna 95 éves – kezdi a tárlatvezetést Bodó Imre agrármérnök, helytörténész, a múzeum alapítója, akitől azt is megtudom, hogy Dombóvárnak akkor még nem volt múzeuma, ő azonban úgy gondolta, hogy közkinccsé teszi az általa összegyűjtött anyagot, ami a most láthatónak alig a tizede volt. Viszont 2001-ben már bővíteni kellett a múzeumot egy kis teremmel, 2011-ben pedig elkészült a harmadik terem.
– Még kellene egy terem – mutat az egyik sarokban felhalmozott tárgyakra Bodó Imre. Hamar kiderül, hogy mindent gyűjt, ami bármilyen módon kapcsolódik Fekete Istvánhoz, megragad minden információmorzsát és felgöngyölít minden szálat: – Az özveggyel (Piller Edit) leveleztem, aki azt írta egyik levelében, hogy úgy tudja, az apósa, Fekete Árpád, a néhai göllei kántortanító itt született Dombóváron – emlékszik vissza Bodó Imre, aki megnézte a plébánián, és valóban: 1863. október 5-én, Dombóvár 12. számú házában született. Lassan kibontakozik előttem a gyűjtemény létrejötte.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 05. 00:00, péntek | Helyi
Együtt a dombóvári Platán Otthonért – Hálás köszönet a támogatóknak!
2025. november 8-án az MMSZ Esterházy Miklós Technikum sportcsarnoka adott otthont a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Gondviselés Háza Platán Otthon jótékonysági báljának.
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.

