Hírek
2024. November 19. 08:20, kedd |
Helyi
Forrás: Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság
A dombóvári rendőrök vasúti közlekedés biztonságáért végzett munkáját ismerték el
A két szervezet együttműködésének keretében a napokban a MÁV Területi Vasútbiztonság munkatársai Szabó Szilvia és Tóth Zoltán részére jutalmat adtak át a vasútbiztonság érdekében végzett munkájuk elismeréseként.
Ez év augusztusában tettek bejelentést a MÁV munkatársai, mert az egyik – Dombóvár térségében – közlekedő Intercityt ismeretlenek kővel megdobálták. A Dombóvári Rendőrkapitányság két munkatársa, Szabó Szilvia r. százados közlekedésrendészeti alosztályvezető és Tóth Zoltán r. törzszászlós, balesethelyszínelő rövid időn belül a bejelentés helyszínének közelében azonosították, majd megtalálták a vonatot dobáló gyermekeket.
A rendőrök az elmúlt években a fenti eseten túl több olyan ügyet is megoldottak, amelyekkel az elkövetők a vasúti közlekedés biztonságát veszélyeztették. A MÁV és a rendőrség is kiemelt figyelmet fordít a vasúti közlekedés biztonságának fenntartására. A két szervezet együttműködésének keretében a napokban a MÁV Területi Vasútbiztonság munkatársai Szabó Szilvia és Tóth Zoltán részére jutalmat adtak át a vasútbiztonság érdekében végzett munkájuk elismeréseként.
A képen balról jobbra: Nagy Tamás a MÁV területi biztonságszervezési koordinátora, Savanyu Zoltán MÁV vasútbiztonság vezető-helyettese, Tóth Zoltán r. törzszászlós, Szabó Szilvia r. százados, Tumri Gábor r. alezredes (közrendvédelmi osztályvezető), dr. Bognár Szilveszter r. ezredes (Dombóvár rendőrkapitánya)
Ezek érdekelhetnek még
2025. Július 25. 11:12, péntek | Helyi
Régi jó barát a múzeumban
Dombóváron járva Dr. Novák Ferenc ny. újságíró, rádiós, jogász felkereste a Fekete István Múzeumot.
2025. Július 24. 08:32, csütörtök | Helyi
A hónap műtárgya - Fekete István Múzeum
Július hónap műtárgyának Csonka Sándor (1936-2018) néhai dombóvári festőművész Kele című festményét választotta a múzeum.
2025. Július 24. 07:25, csütörtök | Helyi
95 907-en nyertek felvételt a magyar felsőoktatásba
Az elmúlt másfél évtized legsikeresebb felvételije az idei, 95 907-en nyertek felvételt a sikeres, megújult magyar felsőoktatásba
2025. Július 23. 15:24, szerda | Helyi
A büntetés után a sport változtatta meg a dombóvári fiú életét
Az eset főszereplője egy 14 éves fiú, aki 2023 végén és 2024 elején bűncselekmények kapcsán került a rendőrség látókörébe. A dolgok, köszönhetően a rendőrségi munkának is, végül jóra fordultak - írja a Zsarumagazin.