Hírek
2022. Május 30. 11:45, hétfő |
Helyi
Forrás: Facebook: Városunk Dombóvár
A dombóvári hősökre emlékeztek
1991. április 21-én avatták fel a márványtáblákat, azóta minden évben főhajtással tisztelgünk a hősökre.
Dombóvár Város Önkormányzata és a Dombóvári Városszépítő Egyesület szervezésében emlékeztek a hősökre, az első világháborúban elesett 179 dombóvári, 150 újdombóvári, a második világháborúban elesett 217 dombóvári, 58 újdombóvári hős katonára, leventére, polgári és az 541 zsidó mártírra.
Tóth Zoltán önkormányzati képviselő, Civil Tanácsnok beszédében emlékeztetett: „A történelem megtanított minket arra, hogy nincs nemzet hősök nélkül, mert amely nemzet elfelejti hőseit, elveszíti múltját, annak jövője sem lehet.”
A múlt század elején kezdeményezte Abele Ferenc akkori vezérkari őrnagy, hogy minden település állítson emlékművet a hősi halottak tiszteletére, megörökítve az áldozatok nevét. Az 1917. évi VIII. törvény keretében rendelték el és 1924. évi XIV. törvénycikk pedig május utolsó vasárnapját jelölte ki, mint a Hősök Emlékünnepét.
Dombóváron 1926. szeptember 12-én került sor a Hősök szobrának avatására. A két világháború között minden évben itt emlékeztek iskolák, intézmények, társadalmi szervezetek. 1945. után a kommunista diktatúrában nem lehetett a magyar hősök emléke előtt tisztelegni, az internacionalista ideológia nem tűrte a nemzeti gondolatokat – emelte ki Tóth Zoltán.

1956-ban a szobor a helyi forradalmi eseményeknél fontos szerepet kapott. Dr. Szőke Sándor gimnáziumi tanár visszaemlékezéséből tudjuk, hogy nagy tömeg gyűlt össze és a 12 pont felolvasása után hangzott el a Himnusz és a Szózat, majd a tömeg egy része hosszas próbálkozás után döntötte le a Hősök szobrával átellenben álló „felszabadulásinak” nevezett emlékművet.
1991. április 21-én avatták fel a márványtáblákat, azóta minden évben főhajtással tisztelgünk a hősökre.
2022-ben a Dombóvári Zenész Egyesület Kőszegi Csaba Valér, Müller Ádám közreműködésével, a Magyar Honvédség 64. Boconádi Szabó József Logisztikai Ezred díszőrsége mellett zajlott az esemény, amely koszorúzással ért véget.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 04. 00:00, csütörtök | Helyi
Karácsonyi varázslat a dombóvári BestByte-ban – készülj a meglepikre!
Tedd felejthetetlenné az idei karácsonyt – brutális BestByte akciók indulnak Dombóváron december 5-től!
2025. December 03. 11:15, szerda | Helyi
Egy álom beteljesülése, arany- és ezüstérmek Dombóvár büszkeségének!
Horváth Eszter tündöklése a nemzetközi porondon
2025. December 02. 19:55, kedd | Helyi
Kettős jubileum Dombóváron: 70 éves a Kapos Táncegyüttes, 20 éves a Kosársuli
A jubileumi rendezvények méltóképpen adóztak mindazok előtt, akik hozzájárultak e két meghatározó helyi érték fennmaradásához és fejlődéséhez.
2025. December 01. 09:00, hétfő | Helyi
Fotózkodj az igazi Mikulással Dombóváron!
December 6-án, 14 órától a dombóvári művelődési ház aulájában!

